Hirdetés

Megnyílt Budapesten az első Huawei Experience üzlet

Nyilvánvalóan a legtöbb érdeklődőt a roppant kedvező árfekvésű termékek csábították ma délelőtt (délelőtt? volt, aki már reggel 6-kor beállt a sorba) a Shopmark bevásárlóközpontba, ahol a Huawei megnyitotta eddigi legnagyobb értékesítési pontját, az Experience Store-nak nevezett üzletet. Itt nem csak a cég 120 féle termékét lehet megvásárolni, de ki is lehet próbálni az új funkciókat. A megnyitón Lyon Shen, a gyártó magyarországi vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, de ennél talán fontosabb, hogy tőle azt is megtudtuk, hogy nem ez az utolsó ilyen bolt Budapesten, már tervezik a következő, talán még ennél is nagyobb üzlet megnyitását.

Noha pontos számot nem tudunk mondani, becsléseink szerint több mint 1000 ember állt sorban a nyitás pillanatában, a Huawei pedig igyekezett gondoskodni arról, hogy azoknak se legyen unalmas az esemény, akik csak érdeklődőként jöttek el a megnyitóra, ahol látványos táncshow-val indult a tényleges program, utána pedig multikamerás fotózásra, szelfi-kávézásra és Fruit Ninja bajnokásgra is meginvitálták a résztvevőket.


[+]

Maga az üzlet alapvetően a letisztult, minimalista stílust képviseli, nem mondhatni, hogy jellegzetesen Huawei, hiszen a márkának itthon még nincs túl sok üzlete, tehát valószínűleg ez a bolt mutatja meg, hogy a későbbiekben milyen stílusú értékesítési pontok nyílhatnak majd. A pultokon a telefonok és a notebookok kaptak helyet, a falakon pedig a tartozékok sorakoznak - olyanok is, amelyeket egyébként nem könnyű a viszonteladóknál beszerezni.


[+]

A bolt nyitva tartása a Shopmark bevásárlóközponthoz igazodik, azaz hétfőtől szombatig 9:00-tól 20:00-ig, vasárnap pedig 18 óráig lehet besétálni, körülnézni és ha úgy alakul, akkor vásárolni.

Hirdetés