Az Engadget értesülései szerint a Microsoft több mint 240 millió dollár veszteséget számol el a következő negyedéves pénzügyi beszámolójában a Kin projekt bukása miatt, noha ehhez még akár a Danger 500 milliós akvizíciós költségét is nyugodtan hozzá lehet számítani. A korábban Zune mobilként sokat pletykált „Project Pink” modellek célközönsége a fiatalság azon része lett volna, akik nem vágynak okostelefonra, ugyanakkor folyamatosan szeretnék elérni az online közösségi oldalakat, illetve a zene is fontos számukra. A Kin modellek bukása nem azt jelenti, hogy a fiatalság nem lenne fogékony ezen funkciók iránt, ugyanakkor a kötelező korlátlan adatcsomag viszonylag magas ára miatt a többség inkább az alkalmazások százezreivel kecsegtető Android és iOS alapú modellek vásárlása mellett döntött. A Zune Pass korlátlan zenei csomag, illetve a fotók és videók online tárhelyekkel történő folyamatos vagy időszakos szinkronizálása várhatóan a Windows Phone 7 platform számára is elérhetővé válik majd, ám ezzel kapcsolatban a Microsoft egyelőre nem foglalt állást.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Milyen program, ami...?
- Jövedelem
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- E-book olvasók
- További aktív témák...