A DigiTimes általában megkérdőjelezhető hitelességű forrásai szerint minden valószínűség szerint komoly készlethiányokra lehet számítani a Microsoft Surface kapcsán, mely hátterében a VaporMg burkolat gyártási nehézségei állhatnak. A kínai oldal szerint a laptop és internettábla iparág egésze számára komoly problémát jelent, hogy az Apple az „unibody” burkolataival a legnagyobb és legtapasztaltabb fémmegmunkáló gyárak kapacitását szinte teljes egészében leköti, így a többi gyártó csak kisebb kihozatalú beszállítókkal kénytelen leszerződni. A Microsoft eredetileg 5 milliós induló készlettel szeretett volna belevágni a Surface sorozat forgalmazásába, ám a DigiTimes szerint ekkora készlet biztosan nem áll majd rendelkezésre.
Azóta történt
-
Nem lesz olcsó a Windows 8
Ötven és száz dollár közötti licencdíjjal számolhatnak a Microsoft számítógépes és táblagépes gyártópartnerei.
Hír 54
-
Jó iPad alternatíva lehet a Surface
Számos vállalat informatikai főigazgatója szerint remek iPad alternatívát jelenthet a Microsoft új táblagépe.
Hír 97
-
Ilyen lehetne a Surface mobil?
A Microsoft ugyan nem akar saját telefont, de azért néhány koncepció láttán azért nem lenne baj, ha meggondolná magát.
Hír 51
-
Veszteséggel zárt a Microsoft
Egy bebukott akvizíció hatmilliárd dolláros leírása sodorta fennállása óta először negatív tartományba az amerikai szoftveróriás pénzügyi mérlegét.
Hír 24
Előzmények
-
Nem készít telefont a Microsoft
Az amerikai szoftveróriás hivatalosan is cáfolta a saját mobiltelefonok gyártása körüli pletykákat.
Hír 23
-
Kooperatív stylus a Microsofttól
Az amerikai szoftveróriás ujjal és digitális tollal együtt vezérelhető felületeken dolgozik.
Hír 7
-
Microsoft Surface – 3G modem nélkül?
Az amerikai szoftveróriás első táblagépe valószínűleg kizárólag WLAN támogatással érkezik.
Hír 42
-
Microsoft Surface – a titkos projekt
Az Apple és a Samsung mellett a Microsoft is új belbiztonsági intézkedések segítésével őrzi meg a készülő termékek titkait.
Hír 34
Hirdetés
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.