A Motorola Mobility már februárban megerősítette a remek testreszabhatóságáról ismert Moto X utódjának érkezését, melyről csupán annyi derült ki, hogy elődjénél jóval több paraméterét lehet majd egyedi igényekhez igazítani. Punit Soni, a vállalat termékfejlesztésért felelős alelnöke nemrég egy apró figyelmetlenség folytán leleplezte az új készülék megjelentőjének felbontását. Egy számos felhasználó által kifogásolt szoftveres hibára reagálva a termékfelelős az Android 4.4.3 frissítésből egy képernyőfotót osztott meg a Google+ közösségi oldalon, melynek felbontása 1080 × 1920 képpont volt. Az egyetlen probléma csupán, hogy a gyártó portfóliójában egyelőre egyetlen Full HD kijelzővel szerelt modell sem szerepel. Punit Soni nem erősítette meg, hogy a képernyőkép a Moto X utódjáról származik, ám a bejegyzés azóta eltávolításra került.
Azóta történt
-
Moto X – 64 GB tárhellyel is
Kétszeres mennyiségű belső memóriával is rendelhető a Motorola remekül testreszabható okostelefonja.
Hír 34
-
Sajtóképen a Moto X+1
Újabb képen is látható a Motorola remekül testreszabható okostelefonjának ráncfelvarrt kiadása.
Hír 51
-
Moto Maker – már Németországban is
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után Németországban is egyedi igényeknek megfelelően rendelhető a Motorola Mobility legerősebb mobilja.
Hír 14
-
Kémfotón látható a Moto G folytatása?
Egy spanyol hírportál szert tett néhány fotóra, amelyen állításuk szerint a kedvező árú középkategóriás Motorola Moto G második generációs modellje látható.
Hír 31
Előzmények
-
Moto X rózsafa burkolatban
A bambusz, indiai tölgy és ébenfa burkolatok mellett mostantól rózsafa kiadásban is rendelhető a Moto X.
Hír 37
-
Rövidesen debütál a „Moto X+1”
Az Egyesült Államokban valamennyi nagyobb szolgáltató felveszi kínálatába a Motorola következő csúcsmodelljét.
Hír 36
-
Ősszel érkezik a Lenovo–Motorola mobil?
A Motorola Mobility akvizíciójának lezárást követően, az év második felében debütálhat a két vállalat első közös fejlesztésű okostelefonja.
Hír 58
-
Motorola Moto X - kézről-kézre
Már éppen azt gondoltuk, hogy a Google kirántotta a csávából a Motorolát, amikor az egészet jól eladták a Lenovónak. Ettől még a Moto X saját kategóriája egyik legjobbja.
Teszt 5556
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Konteó topic
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Vírusirtó topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Robogó, kismotor
- PlayStation 5
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Azonnali informatikai kérdések órája
- További aktív témák...