A várakozásokkal ellentétben a Google égisze alatt nem igazán kapott szárnyra a Motorola, hiszen évente csupán maroknyi új készülékkel rukkolt elő, és azok elérhetősége is erősen korlátosnak bizonyult. A Moto X hosszú hónapokig csak az Egyesült Államokban volt elérhető, melyet követően ugyan nemzetközi vizekre is evezett, ám a legnagyobb aduásza, a maximális testreszabhatóságot biztosító Moto Maker szolgáltatás nélkül. Úgy tűnik azonban, hogy az újabb tulajdonosváltás hajnalán a patinás amerikai vállalat újabb fontos bejelentésre készül, mely színhelye ezúttal London lesz.
A május 13-ára, azaz jövő héten keddre időzített sajtótájékoztató egyértelműen egy új készülék bemutatásáról szól, mely a bárki számára elérhető árszegmensben fog landolni. Az eddig megszellőztetett információk szerint csupán két készülék jöhet szóba, melyek közül az egyik a Moto X utódja lesz, míg a másik a mérsékelt árfekvésű Moto E. Egyelőre nem tudni, hogy a rendezvényen a korábban beharangozott Moto 360 is jelen lesz-e, de talán ezen modell kapcsán is kiderül majd néhány fontosabb információ.