Mint arról korábban már többször is hallani lehetett a Motorola idén több Android alapú készülékkel is elő kíván rukkolni. A lépés mindenképp logikusnak tűnik, hiszen az Android rendszer használata és integrációja lényegesen kevesebb fejlesztőt és ezáltal lényegesen kevesebb fejlesztési költséget igényel, mint a saját Linux rendszerek csiszolgatása, és persze az sem elhanyagolható, hogy a Motorola nem kínál saját online szolgáltatásokat, így számára csak pozitív, ha ezek szintén a rendszer részeként érkeznek, még akkor is, ha ebből a Google profitál. A BGR általában megbízható értesülései szerint az alant látható QWERTY csúszka, belső nevén „IRONMAN2” lesz az amerikai gyártó első Google Android alapú készüléke, melyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy WlAN és 3G támogatással biztosan rendelkezik majd, és kamerája is a minőségibb darabok közül kerül ki. A harmadik negyedévre tervezett jövevény egyetlen megkérdőjelezhető pontja tehát csak a kijelző lehet, mely a kor igényeit nem biztos, hogy ki fogja elégíteni.
Azóta történt
-
Android mobilok kevesebb Google szolgáltatással
A Vodafone kínálatában megjelenő Android készülékek várhatóan kevesebb Google és több Vodafone szolgáltatást fognak felvonultatni.
Hír 8
-
Motorola Calgary: Android alapokon
Az amerikai gyártó oldalirányú QWERTY csúszkán és kerek kijelzős Rolex mobilon is dolgozik.
Hír 15
-
Acer: Számos Android alapú termék készül
Az Acer egyelőre telefonokban kívánja csak használni a Google operációs rendszerét.
Hír 5
-
Új nevet kaphat az Android OS
Az Android márkanevet nem használhatja a Google, mivel az már 2002-ben levédetésre került.
Hír 24
Előzmények
-
Motorola: Elkötelezett a Windows Mobile mellett
A Motorola cáfolta a Windows Mobile platform elvetésével kapcsolatos pletykákat.
Hír 2
-
Kínában a Nokia és a Motorola tarol
Kínában az okostelefonok piacának kilencven százalékát Nokia és a Motorola uralja.
Hír 4
-
Hatalmasat nőtt az okostelefonok piaca
Az Apple ötszörös bővülés után már második az okostelefonok piacán, míg a Symbian előnye fokozatosan csökken.
Hír 9
-
Android mobilon dolgozik a Motorola
A Motorola 350 fős Android fejlesztőcsapatához hasonlót tervez a Nokia is.
Hír 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Fotók, videók mobillal
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...