A Credit Suisse 2010 Technology Conference alkalmával Sanjay Jha, a Motorola első embere a telefonos részlegének jövőjéről beszélt, mely januártól a hálózati részlegtől kiválva külön cégként folytatja tovább a működését. A Motorola Mobility részegység 3,5 milliárd dollár vagyonnal, adósságok nélkül, 16 500 saját szabadalommal kezdi meg a működését, vagyis bőséges tartalékai maradnak az egyre élesedő versenyre. A 7 és 10 hüvelykes internettáblák piacán a Motorola a vállalati és ipari felhasználókra kíván majd fókuszálni, míg csúcskategóriás mobiljaival elsősorban az Egyesült Államok piacára fogja megcélozni. Ezzel kapcsolatban Jha azt is elárulta, hogy a jövő év elején debütál a cég első 4G LTE mobilja is, mely a Motorola elsődleges partnere, azaz a Verizon Wireless ügyfelei számára lesz először elérhető. Európa kapcsán a gyártó elsősorban a középkategóriában kíván erősíteni, vagyis az LTE mobilok bevezetése egyelőre nem várható.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Luck Dragon: Kenyér
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Formula-1
- Elden Ring
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- További aktív témák...