Rendszeres olvasóink bizonyára jól ismerik Ken Hong urat, aki már hosszú évek óta az LG kommunikációs igazgatói posztját tölti be és híres arról, hogy nem szereti (és ebből adódóan nem is űzi) a mellébeszélést. Amikor a koreai vállalat kevésbé sikeres negyedéveket tudott maga mögött, nyíltan beszélt arról, hogy miben kellene fejlődniük, amit a tisztelt olvasóink, illetve mi magunk is nagyra értékeltünk. Most viszont egy nagyon is sikeres év áll az LG mögött, úgyhogy egy kimondottan kellemes hangulatú interjút sikerült készítenünk.
MWC 2014: Interjú az LG kommunikációs igazgatójával
- Írta: Bocha
- Forrás: Mobilarena
- Kapcsolódó cégek:
- LG
Azóta történt
-
MWC 2014: Kezünkben az 5,55 milliméter vékony okostelefon
A képek és a specifikáció átböngészése után valószínűleg sokan megjegyzik majd a Gionee és az általuk gyártott Elife S5.5 nevét.
Hír 43
-
MWC 2014: Elegánsan ellenálló a Cat B100
Megtaláltuk az MWC-n Caterpillart is, akik szokásukhoz híven strapatelefonjaikat és védőtokjaikat reklámozták.
Hír 18
-
MWC 2014: Oaxis InkCase
Újabb hasznos tartozékot mutatunk meg, mely a telefonok hátlapjára rögzíthető, és egy valóságos e-ink olvasóvá varázsolja azokat.
Hír 13
-
Minden idők legjobb mobilarenás videója az MWC-ről
Avagy ilyen volt 2014 legnagyobb telekommunikációs eseménye, amelynek kapcsán minden eddiginél több anyagot publikáltunk.
Hír 65
Előzmények
-
MWC 2014: Megtapogattuk az LG G2 minit
Barcelonában mi is kezünkbe vehettük a dél-koreai gyártó csúcsmodelljének kisebb és gyengébb változatát.
Hír 46
-
MWC 2014: Megújult az LG F széria
Bemutatásra került az F70 és az F90, melyek személyében két jó minőségű készüléket láttunk.
Hír 45
-
MWC 2014: Frissült az LG L szériája
A dél-koreai gyártó új L sorozatba tartozó okostelefonokat mutatott be, így rögtön három készülékről is lerántották a leplet.
Hír 79
-
LG G Pro Lite Dual - lájtosan profi
Egyre többen látnak fantáziát a hatalmas kijelzős mobilokban. Az LG lebutította G Pro készülékét, amihez persze szolidabb ár is társul, az eredmény pedig nem is vészes.
Teszt 130
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.