A minap arról a pozitív hírről számoltunk be, hogy megérkezett a HTC U12+ első igazán komoly szoftverfrissítése, és a visszajelzések alapján javított a vitatható nyomásérzékelős gombok érzékenységén, továbbá a kamera, a teljesítmény és az üzemidő frontján is történtek előrelépések. Ez mindenképpen örvendetes, ám a gyártónak elsősorban a pénztáraknál kell most bizonyítania, hiszen hónapról hónapra dőlnek a negatív csúcsok. Júliusban például 37,23%-kal csökkent az árbevétel júniussal összevetve, és döbbenetes 77,41%-kal 2017 júliusához viszonyítva, írja a DigiTimes.
Folyamatosan dolgozik a HTC az U12+ javításán, de új, ütőképes eszközökre is szüksége lesz a pozitív fordulathoz [+]
A tajvaniak VR vonala egyelőre képtelen a mobilos kieséseket kompenzálni, így idén eddig 53,98%-kal alacsonyabb árbevétel jött össze, mint egy esztendővel korábban, pedig 2017 sem sikeredett fényere. A tavaly a Google-lal kötött megegyezés enyhített némileg a negatív pénzügyi spirálon, idén pedig újabb 1500 munkatárs várhat elbocsátásra, a kiadásokon csökkentve. Remélhetőleg azonban az eszközök frontján sikerül a HTC szerencséjét megfordítani: az év második felére várja a szakma az U12 Life-ot, Snapdragon 636-tal, 18:9-es FHD+ kijelzővel, dupla hátlapi kamerával és a Pixelre hasonlító hátlappal.