A telefon sokszor életet menthet, hiszen vész esetén segítség hívására is alkalmas, balesetekben pedig a magatehetetlen áldozat helyének meghatározását is lehetővé teszi. A NASA kutatói szerint a jövő telefonjai még ennél is többet tehetnek majd az emberekért, hiszen segítségükkel fájdalommentesen meghatározható többek között tüdőrák és a diabétesz is. Az alant látható, 32 különböző nanoszerkezetű szenzort felvonultató chipet tartalmazó intelligens telefontok a leheletből képes meghatározni a fenti betegségek valószínűségét, illetve akár levegőben lévő veszélyes anyagok valósidejű felismerését is lehetővé teszi, mely révén akár katonai célokra is felhasználható lehet. A rendszer működésének titka, hogy az orvosok összefüggést találtak a lehelet dinitrogén-oxid szintje és a tüdőrák, illetve a aceton-tartalom és a diabétesz között, mely egyszerűbb diagnózis felállítására is lehetőséget teremt. A NASA egyelőre csak belső tesztekre használja a különleges telefontokot, de a jövőben ezek a telefonos szenzorok talán valóban életeket menthetnek, a különféle betegségek jeleinek korai felismerésével.
Előzmények
-
Előrejelzés - mobilfronton
Megtippeljük, hogy miképp fog alakulni a 2012-es esztendő, s kicsit évet is értékelünk.
Elemzés 117
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Háztartási gépek
- DJI topic
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Vezetékes FEJhallgatók
- Premier előzetesen az xDefiant
- Huawei P30 Pro - teletalálat
- További aktív témák...