Az Apple által üzemeltetett App Store kétség kívül az egyik legjobban összeszedett online bolt, melyben hatalmas mennyiségű alkalmazás érhető el ingyen, illetve a pénzért megvásárolható szoftvereket a szolgáltató számlázási rendszerén keresztül is ki lehet fizetni. Az Apple azonban nem az egyetlen gyártó, mely felismerte az alkalmazások forgalmazásában rejlő lehetőségeket. A Google által útjára indított Android Marketplace hasonló alapokon nyugszik igaz, egyelőre csak ingyenes szoftvereket kínál, de jövőre várhatóan beindul a teljes piactér mely számos fejlesztő figyelmét felkeltheti. A Google által készített ingyenes programok jelentős része más telefonkra is elérhető, van azonban egy-két olyan is, mely egyelőre kizárólag Android alapú mobilokon használható. Ilyen például a csengőhang-szerkesztő Ringdroid, a napi széndioxid-kibocsátást nyomonkövető Ecorio, vagy a vonalkódok alapján online adatbázis alapján bolti árakat ellenőrző ShopSavvy is. Egyelőre nem tudni, hogy más nagyobb gyártók kívánnak-e szolgáltatókkal karöltve olyan online boltot üzemeltetni, ahol a felhasználók hitelkártya nélkül, a szolgáltatók számlázási rendszerén keresztül is képesek lehetnek alkalmazásokat vagy más tartalmakat vásárolni.
Azóta történt
-
Nikon myPicturetown iPhone-ra
Apple iPhone-on is elérhető a Nikon online képtár és képmegosztó alkalmazása.
Hír 2
-
Fizetős Android alkalmazások hamarosan
Nemsokára megvásárolható alkalmazásokkal is bővül az Android Market online bolt.
Hír 5
-
QR és DM vonalkódolvasó Nokia mobilokra
A Nokia Barcode Reader segítségével webcímek, telefonszámok és más szövegek olvashatóak be közvetlenül a telefon kamerájával.
Hír 7
Előzmények
-
A Garmin Nüvifone nem Android alapú
A Garmin Nüvifone az átalakítás közben sem lett Android alapú, de a Google platformja köré is hamarosan épülnek majd megoldások.
Hír 0
-
Androidra és iPhone-ra optimalizált Google kereső
Az amerikai Google oldal már az Android és az iPhone használatakor is képernyőre tördelt találati listát ad.
Hír 11
-
Google Maps Editor Androidra
A Google elérhetővé tette My Maps Editor alkalmazását a T-Mobile G1 mobiltelefonra.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Sorozatok
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Óvodások homokozója
- Milyen routert?
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...