A Forbes értesülései szerint a konstrukciótól függően 12 vagy 18 hónapig korlátlan zeneletöltéssel kecsegtető Comes with Music szolgáltatás az Egyesült Államokban 2010 előtt biztosan nem lesz elérhető. A döntés hátterében az áll, hogy a fejlett országokban a svédasztalos zenei kezdeményezés eddig nem váltotta be a Nokia reményeit, így a gyártó továbbra is a fejlődő országok irányába próbál majd terjeszkedni, ahol a CWM modellek lényegesen sikeresebbek. A mérsékelt siker hátterében elemzők szerint a szolgáltatók ellenállása is kulcsfontosságú tényező lehet, hiszen legtöbb nyugat-európai és amerikai szolgáltató kínál hasonló megoldásokat, így nem kívánnak olyan készülékeket felvenni kínálatukba, pláne nem ártámogatással, mely a saját megoldásaik közvetlen ellenfele. A gyártó ugyanakkor nem kíván kihátrálni a kezdeményezés mögül, sőt a Stuttgartban megrendezett Nokia World 2009 alkalmával egy 32 GB belső memóriával szerelt érintőkijelzős okostelefont is bemutatott, mely kizárólag átalánydíjas zenei konstrukcióban lesz elérhető
Azóta történt
-
Nokia X6 16GB: CWM nélkül?
Az angol Expansys már felvette a kínálatába a csökkentett belső tárhellyel rendelkező Nokia X6 készüléket.
Hír 20
-
90 napos CWM hosszabbítás ingyen
A Nokia bizonyos esetekben ingyen meghosszabbítja az egy éven át korlátlan zeneletöltést kínáló szolgáltatásának előfizetését.
Hír 1
-
CWM: Mindössze százezer előfizető
A MusicAlly értesülései szerint rendkívül gyengén muzsikál a finn óriás korlátlan zenei szolgáltatása.
Hír 4
-
CWM az angol T-Mobile-tól is
A Nokia ingyenes zeneletöltő szolgáltatása egyre több szolgáltató kínálatban lesz elérhető.
Hír 6
Előzmények
-
Nokia X6: Korlátlan zeneletöltés, nHD kapacitív kijelző és 32 GB memória
Nokia Comes with Music csomagban érkezik a finn gyártó új X-sorozatának első, mindössze 13,8 milliméter vastag 3,2 hüvelykes kapacitív érintőkijelzővel és 5 megapixeles kamerával szerelt tagja.
Hír 77
-
Nokia 5800 CWM az Orange kínálatában
Az angol Orange két éves korlátlan zeneletöltéssel dobja piacra a Nokia 5800 Comes with Music készüléket.
Hír 10
-
A Nokia felismerte a CWM hibáit
Angliában nem szerepelt túl jól a Nokia Comes with Music, de a finn gyártó megtanulta a leckéket.
Hír 1
-
Mégsem olyan sikeres a CWM
A finn óriás komoly sikerként említette a korlátlan zeneletöltést, ám piaci elemzések szerint ez messze nem fedi a valóságot.
Hír 5
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és a Surface Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Qualcomm Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Mobil flották
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- SkyShowtime
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Rendszergazda topic
- Linux kezdőknek
- Elite: Dangerous
- Politika
- További aktív témák...