A Bluetooth SIG (Special Interest Group – érdekcsoport) áprilisban mutatta be a WLAN és Bluetooth megoldás előnyit ötvöző új, Bluetooth 3.0+HS (High Speed – nagysebességű) átviteli megoldását, mely kisebb mennyiségű adatok átvitelekor a szokásos 2.1 megabites Bluetooth átvitelt használja, míg nagyobb méretű fájlok esetén körülbelül 24 megabites átviteli sebességet biztosító ad-hoc WLAN kapcsolatot hoz létre, ha az mindkét eszköz esetén támogatott. A legtöbb modern okostelefonban és egyre több hagyományos készülékben is jelen van a Bluetooth mellett a WLAN modul is, ám két készülék közötti adatcsere során a használata nem egyszerű feladat. A Bluetooth SIG szerint azonban az új megoldás sokkal népszerűbb lesz majd, és becsléseik szerint 2010-ben már a Bluetooth képes eszközök 23, 2011-ben pedig a 61 százaléka támogatja majd a Bluetooth 3.0+HS szabványt. A független IMS Research szintén komoly fantáziát lát az új megoldásban, szerinte ugyanis 2013-ra körülbelül 300 millió telefonban, 60-70 nillió számítógépben és 30-35 millió médiaeljátszóban lesz elérhető a kábel nélkül is gyors átvitelt biztosító , Bluetooth 3.0+HS.
Azóta történt
-
Gombelemmel is egy évig üzemel a TI Bluetooth megoldása
A Texas Instruments bemutatta a világ első Bluetooth Low Energy kompatibilis megoldását, mely gombelemről több mint egy éven át is üzemeltethető.
Hír 8
-
Bluetooth 4.0 fejlett energiagazdálkodással
Egyetlen gombelemről is évekig üzemelhetnek majd a Bluetooth 4.0 megoldáson alapuló beviteli eszközök és szenzorok.
Hír 10
-
ZOMM: Kulcstartó, kihangosító és telefonőr egyben
A ZOMM egy olyan kulcstartó, mely bejövő hívások fogadására is képes, de emellett arra is figyelmeztetet, ha a telefontól túlságosan távolra kerülne.
Hír 16
-
TI WiLink 7.0: GPS, WLAN, Bluetooth 3.0 és FM adó egyben
A Texas Instruments 65 nanométeres technológiával készített, teljesen integrált kommunikációs modullal rukkolt elő.
Hír 19
Előzmények
-
Broadcom chipset Bluetooth 3.0 + HS támogatással
A Broadcom műhelyéből származik az első hivatalosan is minősített Bluetooth 3.0 + HS megoldás.
Hír 1
-
Elkészült a Bluetooth 3.0 + HS
Az új Bluetooth szabvány akár már meglévő Bluetooth 2 + EDR és WLAN vevővel rendelkező termékekre is átültethető.
Hír 5
-
Bluetooth 3.0 április 21-től
A WLAN és Bluetooth specifikációkból építkező új átviteli szabvány április végétől hivatalosan is elérhetővé válik.
Hír 9
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- sziku69: Szólánc.
- Száguldozáshoz való az új GeForce driver
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Gaming notebook topik
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- iPhone topik
- További aktív témák...