A Google első saját néven forgalmazott mobiltelefonja, a Nexus One, beépített szövegfelismerő és tollbamondás funkcióval is rendelkezik, mely azonban nm hajlandó akármit „papírra vetni”. Az Engadget megkeresésére a Google szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a beszéd-szöveg átalakítás során „####” jelek kerülnek a durvának vagy obszcénnek tűnő kifejezések helyére. A dolog hátterében az emberi hang felismerésének bonyolultsága áll, hiszen adott esetben az sem leheletlen, hogy a szoftver csak „félrehall” egy teljesen ártatlan kifejezést és így véletlenül olyan üzenet is elküldésre kerülhetne, mely egyáltalán nem tükrözi a küldő szándékát. A Nexus One szövegfelismerő alkalmazása magyar nyelven egyelőre nem érhető el és várhatóan a hazai lokalizált verzió még hosszú ideig váratni is fog magára.
Azóta történt
-
Nexus One 3G vételi hibák – második fejezet
A Google szerint az amerikai T-Mobile gyenge lefedettsége okozza a 3G vételi hibákat, de gőzerővel dolgoznak egy szoftveres frissítésen is.
Hír 28
-
Újabb képen a HTC Bravo
A Google Nexus One hasonmása várhatóan már márciusban piacra kerülhet.
Hír 38
-
Nexus One egyedi színekben, méregdrágán
A ColorWare jóvoltából tetszőleges színűre átfesthető a Google első saját néven piacra dobott telefonja.
Hír 21
-
Kapható Nexus One Desktop Dock
Hivatalosan is piacra került a Google első mobiljához szánt asztali dokkoló.
Hír 28
Előzmények
-
A Google csökkentette a Nexus One árát
Az amerikai T-Mobile korábbi előfizetői száz dollárral olcsóbban juthatnak hozzá a Google mobiljához.
Hír 93
-
Elégedetlenek a Nexus One vásárlói
A Nexus One 3G hálózati problémái mellett az érintőkijelző kalibrálásával is komoly gondok vannak.
Hír 65
-
Hatmillió Nexus One még idén
Elemzők szerint körülbelül hatmillió Android alapú Nexus One találhat gazdára.
Hír 27
-
Google Nexus One bemutatók
A Google számos kisfilm segítségével szemlélteti az Android 2.1 platformot és a Nexus One kezelőfelületét.
Hír 76
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.