Úgy tűnik, hogy a szolgáltatókkal való szorosabb együttműködés után a Skype rendkívül agresszív módon lépett fel az alternatív kliensek fejlesztőivel szemben, akik sorra kénytelenek eltávolítani szoftverükből a népszerű VoIP megoldást. A Skype november 1-jén hatályba lépő új szabályzata előtt egy nappal a Nimbuzz is felfüggeszti a szolgáltatás támogatását, ám minden más közösségi oldal támogatása továbbra is elérhető marad. Az ingyenes VoIP hívások lebonyolítása mellett a NimbuzzOut segítségével kapcsolási díj nélkül, kedvező perdíjakon lehet vezetékes és mobil hívásokat is lebonyolítani, hiszen például a hazai vezetékes számok hívása mindössze 1,4 eurocent, azaz körülbelül 3,8 forint, míg a mobil számok hívása egységesen 14,9 eurocent, azaz 40,7 forint percenként. A Nimbuzz Symbian és iOS alapú eszközök mellett Microsoft Windows és Apple Mac platformra is elérhető, vagyis az asztali gépekkel való kapcsolattartás szintén megoldott.
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- DIGI kábel TV
- Milyen egeret válasszak?
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Renault, Dacia topik
- NBA és kosárlabda topic
- World of Warships
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Starfield teszt
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...