Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója már februárban, a Windows Phone szövetséghez való csatlakozáskor bejelentette, hogy cége hatalmas erőket összpontosít az amerikai piac meghódítására, így valószínűleg a január 9-én kezdődő Consumer Electronics Show alkalmával is számos izgalmas újdonság leleplezésre lehet számítani. A nemrég kiküldött meghívókon látható színes négyzetek alapján egyértelművé vált, hogy a Las Vegas-i rendezvény központi téma a Windows Phone platform lesz, míg februárban Európa néhány Symbian-alapú modellel is gazdagodhat. Pletykál szerint január elején mutatkozik be a korábban már látott Lumia 900 és a Lumia 800 4G LTE modemmel felvértezett változata is, ám nagyobb felbontású kijelzőre és kétmagos processzorra egyelőre nem lehet számítani.
Előzmények
-
Lumia 900: Ismerős formavilággal?
Újabb látványterven is felbukkant a januári Consumer Electronics Show alkalmával leleplezésre kerülő Nokia Lumia 900.
Hír 78
-
Nokia Lumia – 120 méter magas fényreklám
A százhúsz méter magas londoni Millbank Tower épületére vetített fényjátékkal ünnepelte a Nokia a Lumia 800 angliai premierjét.
Hír 137
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.
Teszt 20695
-
Mégis kelendő a Nokia Lumia 800
A negatív elemzői spekulációkkal ellentétben a szolgáltatók és viszonteladók szerint rendkívül népszerű a Nokia első Windows Phone-alapú készüléke.
Hír 86
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.