A The Economic Times felmérése szerint Indiában idén is a Nokia lett a legmegbízhatóbb márka, így a rangos elismerést immáron a harmadik egymást követő évben is a finn gyártó vehette át. A Nokia számára mindig is kiemelten fontos volt India, mely a több mint 670 millió mobiltelefon előfizetőjével a világ egyik legnagyobb és egyben legdinamikusabban bővülő piacát is jelenti. D. Shivakumar, a Nokia indiai regionális vezetője szerint minden elismerés közül a legrangosabb a vásárlók bizalma lehet, mely nem csak a készülékeknek, hanem a kiemelkedő társadalmi felelősségvállalásnak, az Ovi Life Tools és más hasonló „made in India, made for India” (Indiában, India számára készült) kezdeményezés keretében készített szolgáltatásoknak is szól. Indiában az első mobilhívás 1995. június 31-én Nokia mobiltelefon és Nokia hálózati elemek segítségével történt, így az elismerés a Nokia tizenötéves indiai jelenlétének is szól.
Azóta történt
-
A nyolcadik legértékesebb márkanév a Nokia
A Nokia neve ugyan sokat vesztett fényéből az elmúlt évek során, de továbbra is a világ nyolcadik legértékesebb márkaneve.
Hír 26
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.