A Nokia 1999-ben nyitotta meg Komáromban a magyarországi mobiltelefongyárát, mely számos bővítés után az egyik legnagyobb telephellyé nőtte ki magát. Az európai, közel-keleti és afrikai piacokat kiszolgáló gyáregység január 26-án jelentős mérföldkőhöz ért egy ezüstszínű Nokia N79 elkészítésével, ugyanis ez a telefon volt pontosan az 500 milliomodik, melyet itt gyártottak. Az elmúlt tíz év során számos alsó- és felsőkategóriás mobil készült hazánkban, többek között a népszerű Nokia 2760 és Nokia 6300 is Komáromban készült, de ugyanitt készül a cég az első érintőkijelzős zenemobilja is, a Nokia 5800 XpressMusic. A jelentős mérföldkő elérése alkalmával Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia elnök-vezérigazgatója külön megdicsérte a magyar egység dolgozóit az elért eredményekért és a minőségi munkáért.
Azóta történt
-
Nokia 5630: Több mint aminek látszik
A mindössze 55 köbcentiméteres zenemobil a Series 60 okostelefonok új generációjának előszele.
Hír 41
-
Nokia 5800 az Egyesült Államokban is
A finn gyártó első Series 60 Touch alapú készüléke hamarosan az Egyesült Államokban is kapható lesz.
Hír 9
-
Csökkenti termelését és előrejelzéseit a Nokia
A finn óriás a piaci visszaesés miatt költség megtakarításokat és termelés visszafogást tervez.
Hír 3
-
Ma debütál az amerikai Nokia 5800
A Nokia várhatóan ma kezdi meg az 5800 XpressMusic forgalmazását az Egyesült Államokban.
Hír 5
Előzmények
-
Kínában a Nokia és a Motorola tarol
Kínában az okostelefonok piacának kilencven százalékát Nokia és a Motorola uralja.
Hír 4
-
Nokia 5800: Túl az egymillión
A londoni Nokia márkabolt előtt hatalmas tömeg várta az első finn érintőkijelzős zenemobil értékesítésének megkezdését.
Hír 33
-
Nokia: Gyenge negyedév után gyenge év jöhet
A világ legnagyobb gyártójának ötödére csökkent a nyeresége növekvő bevétel és csökkenő eladások mellett.
Hír 7
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Stellar Blade
- TCL LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- OTP Bank topic
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...