A Nokia Messaging szolgáltatás hosszú ideig csak Symbian Series 60 alapú okostelefonok számára volt elérhető, ám mostantól hagyományos Series 40 alapú modelleken is elérhetővé vált, igaz, elsőször csak az Ecuadori Köztársaság lakói számára. A Nokia 2690, Nokia 7230 és Nokia X3 modellekre előre telepített szoftvercsomag segítségével akár 10 postafiók push alapú elérésére is lehetőség nyílik, valamint az ingyenes 1 GB tárhelyet biztosító Ovi Mail szolgátlatás is közvetlenül a telefonról aktiválható. A szolgáltatás tartalmazza az csevegőklienst is, így a Symbian alapú megoldáshoz hasonlón kényelmes szöveges kommunikációt tesz lehetővé számos IM rendszereken keresztül. A Nokia Messaging a jövőben számos más országban is elérhetővé válhat majd, de a korábbi Series 40 alapú modellek szoftverének frissítéséről egyelőre nincs információ.
Nokia Messaging Seires 40 modellekre
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Nokia Conversations
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Nokia Messaging közösségi kliens Eseries modellekre is
A Nokia Beta Labs Eseries E62, E71 és E72 modellek számára is elérhetővé tette a közösségi hálózatok elérését biztosító Nokia Messaging alkalmazásának próbaváltozatát.
Hír 0
-
Együttműködik a Yahoo és a Nokia
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Yahoo és a Nokia.
Hír 1
-
Nokia Mobile Communities: SMS alapú csevegés a fejlődő világnak
A finn gyártó legújabb közösségi alkalmazása elsősorban a fejlődő világ kommunikációs igényeinek kielégítésére szolgál.
Hír 1
-
Mary McDowell az új Nokia X3-ról beszélt
A Nokia mobiltelefonos részlegének új vezetője elkötelezett az olcsó, mégis innovatív modellek iránt.
Hír 11
Előzmények
-
A Nokia elkötelezett a Series 40 melett
A finn óriás hivatalosan is megerősítette, hogy rövidesen piacra kerülnek a minden korábbinál olcsóbb érintőkijelzővel kibővített Series 40 modellek.
Hír 15
-
Frissítést kapott a Nokia Image Exchange
Az ismerősök képeinek egyszerűbb böngészését kínálja az új Nokia Image Exchange.
Hír 2
-
Nokia Image Exchange érintőkijelzős mobilokra
A Nokia képmegosztó alkalmazása mostantól Series 60 Touch alapú készülékek számára is elérhetővé vált.
Hír 1
-
Nokia Series 40 Touch modellek jövőre
A Nokia jövőre számos érintőkijelzővel szerelt hagyományos Series 40 készülék bemutatását tervezi.
Hír 27
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.