A Nokia és az Intel tavaly bejelentett stratégiai együttműködési megállapodásának első gyümölcseként megszületett az egységes MeeGo Linux platform, mely a Maemo és a Moblin rendszerek és a Qt fejlesztőkészlet alapjaiból építkezik. Korábban számos alkalommal lehetett hallani olyan pletykákat, hogy az ARM Cortex-A8 alapú Nokia N900 Maemo 5 operációs rendszere a jövőben frissíthető lesz MeGoo platformra, ám ezt a CNET nemrég hivatalos forrásokra támaszkodva megcáfolta. Ray Haddow, a Nokia kommunikációs menedzsere szerint az ügy még nem ennyire lefutott, vagyis egyelőre nem született döntés a frissítés kapcsán. A MeeGo fejlesztőcsoport egyébként Nokia N900-at használ telefonos tesztplatformként, ám ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis a belső célra használt, időnként módosított készülékek létezése nem jelenti azt, hogy a teljes platform valóban átültetésre kerül egy korábbi termékre. Az új MeeGo platform egyébként multitouch támogatással is rendelkezik, melyet az N900 esetén eleve nem lehetne használni.
Azóta történt
-
Internettáblával készül a Nokia is
A finn óriás várhatóan idén ősszel dobja piacra első kifejezetten internetezésre kifejlesztett érintőkijelzős eszközét.
Hír 16
-
Google Chromium Nokia N900-ra is
Ugyan nem hivatalos forrásból, de már Nokia N900-ra is elérhető a teljes Flash támogatást kínáló Google Chromium.
Hír 5
-
ARM alapú lesz a Nokia N900 utódja
ARM processzor köré épül a finn gyártó első MeeGo Linux alapú mobiltelefonja.
Hír 21
-
Kamerák előtt a MeeGo alapú Nokia N9
Egy hónappal a hivatalos premierje előtt szinte minden részletében ismertté vált a Nokia első MeeGo Linux alapú okostelefonja.
Hír 64
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.