A WLAN modullal ellátott Nseries modellek az N96-ig bezárólag rendelkeztek DLNA támogatással, ám a televíziókon történő vezetékmentes megjelenítést segítő technológia valamiért feledésbe merült. Az utóbbi időben azonban a legtöbb Android és Windows Phone 7 alapú készülékben elérhetővé vált ez a megoldás, így a finn gyártó is úgy döntött, hogy ismét elérhetővé teszi készülékei számára a technológiát. A Nokia Beta Labs oldalán elérhető Play To alkalmazás segítségével lehetőség nyílik videók, képek és zenék lejátszására vezetékmentes kapcsolaton keresztül is, mely a HDMI-alapú megoldásoknál jóval nagyobb szabadságot biztosít. A szoftver kizárólag Symbain^3, illetve Symbian Anna alapú modellekre érhető el az alábbi linken.
Nokia Play To: A DLNA és a Symbian találkozása
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Nokia Beta Labs
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Nokia N8: Folyamatos fókuszálás videózás közben
A Nokia N8 Symbian Anna frissítése másodpercenként 30 képkocka sebességű HD anyagok rögzítését is lehetővé teszi majd folyamatos fókuszálás mellett.
Hír 23
Előzmények
-
Nokia Drop: Képek és linkek küldése egyszerűen
A Nokia Beta Labs legújabb szoftvere az online tartalmak egyszerű megoldását teszi lehetővé.
Hír 10
-
Kisebb frissítést kapott a Nokia Situations
Elérhető a helyzetfüggő műveletek automatikus elvégzését segítő Nokia Situations frissített változata.
Hír 3
-
Nokia Bubbles: Látványos és hasznos képernyőzár
A Nokia Beta Labs által fejlesztett alternatív képernyőzár számos funkció gyors és kényelmes elérését teszi lehetővé.
Hír 39
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Gaming notebook topik
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- iPhone topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Parfüm topik
- Iqos cigaretta
- Yettel topik
- Apple iPhone 13 - hízott, de jól áll neki!
- További aktív témák...