A DigiTimes értesülései szerint a vártnál jóval nagyobb érdeklődés miatt másfél millióval több Kindle Fire internettábla legyártását kérte partnereitől az Amazon, vagyis az idei évre tervezett mennyiség immáron 5 millióra nőtt. A kapacitásbővítés persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a nettó 199 dolláros táblagépből már az előrendelés első napján közel százezer rendelés érkezett, vagyis a jövő keddi premier időpontjára már milliós nagyságrenddel is számolni lehet. A 7 hüvelykes megjelenítővel és kétmagos processzorral szerelt jövevény az Amazon valamennyi online szolgáltatását eléri, vagyis alkalmazások és videók ezreihez, illetve zenék és könyvek millióihoz kínál hozzáférést.
Növelte Kindle Fire rendeléseit az Amazon
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Amazon
Azóta történt
-
Kindle Fire – darabokra szedve
Az iFixit jóvoltából az Amazon első Android-alapú internettáblájának minden belső titka napvilágot látott.
Hír 10
-
Saját okostelefont tervez az Amazon?
A Kindle Fire után jövőre egy mérsékelt árfekvésű Amazon okostelefon érkezésére is számítani lehet.
Hír 10
-
201,7 dollárból rakják össze a 199 dollárért árusított Kindle Fire-t
Kiszámolták, hogy mennyibe kerül a piac egyik legolcsóbb táblagépének előállítása.
Hír 36
-
Szétszedték az Amazon Kindle Fire-t
Az iFixit csapata ezúttal sem teketóriázott, darabokra szedték a 199 USD-s táblagépet.
Hír 11
Előzmények
-
Készül a 8,9 hüvelykes Kindle Fire?
A 10,1 hüvelykes Amazon internettábla előtt egy kisebb megjelenítővel szerelt kiadás is piacra kerülhet.
Hír 2
-
Előrendelési rekordot döntött az iPhone 4S
Fél nap alatt több mint kétszázezer iPhone 4S előrendeléséről számolt be az amerikai AT&T Wireless.
Hír 108
-
IDC: A Kindle Fire átrendezheti a piacot
Az Amazon kétszáz dollár alatti áron debütáló táblagépe komoly fejtőrést okozhat a konkurencia számára.
Hír 74
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Építő/felújító topik
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Óvodások homokozója
- Xiaomi 12T - egytucat
- Bestbuy játékok
- iPhone topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Drágább lett a Pixel 8a
- További aktív témák...