A Sony Ericsson nemrég hivatalosan is bejelentette csatlakozását a Google által vezetett Open Handset Alliance (OHA) közösséghez, mely egyet jelent az Android alapú kezelőfelület melletti elkötelezettséggel. Korábban ugyan a gyártó élesen bírálta a felületet, hogy az túlságosan sok szolgáltatást enged át a Google kezébe, ám a Symbian UIQ platform mögül való kihátrálás után logikus már csak a multimédiás téren lényegesen gyengébb Windows Mobile maradt volna a cég számára az érintőkijelzős készülékekhez. A fejlett multimédiás képességekkel kecsegtető, ráadásul ingyenes Google Android tehát mégis logikus lépés a Sony Ericsson számára. A gyártó szóvivőjének szűkszavú utalásai alapján az első Android alapú Sony Ericsson mobil a felsőbb árkategóriában landol majd méghozzá már jövő nyáron, vagyis az sem elképzelhetetlen, hogy az új Xperia termékvonalban landol. Egyelőre pontosabb információk nincsenek a jövevénnyel kapcsolatban, de nagyon valószínű, hogy hamarosan lesznek, hiszen a Sony Ericsson műhelytitkai általában már hónapokkal a hivatalos bejelentés előtt is nyilvánosságra kerülnek.
Nyáron jön az Android alapú Sony Ericsson
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
- Sony Ericsson
Azóta történt
-
Lehet szép is egy Android mobil
A Lenovo és a China Mobile „OPhone” koncepciója mellett a G1 bizony labdába sem rúghat.
Hír 21
-
A Sprint megvárja a kiforrott Androidot
Az amerikai Sprint csak azután szeretne Android alapú mobilokat bevezetni, ha a platform kellően kiforrottá válik.
Hír 2
-
Lenovo OPhone képgaléria
Lencsevégre kapták a China Mobile és a Lenovo közös Android alapú mobiltelefonját.
Hír 32
-
Késni fog az Android alapú Huawei mobil
A Huawei első Google Android alapú mobiltelefonja a tervezettnél későbbre készül csak el.
Hír 3
Előzmények
-
Sony Ericsson az Android szövetségben
Tizennégy új taggal bővült az Open Handset Alliance, többek között a Sony Ericsson, ASUS és a Garmin is csatlakozott.
Hír 27
-
Hazai X1 bemutatkozás
November 27-én tartotta a Sony Ericsson az Xperia X1 hivatalos hazai premierjét.
Hír 5
-
Közösségi panelek Xperia X1-re
A Sony Ericsson újabb exkluzív paneleket mutatott be Sony Ericsson Xperia X1-hez.
Hír 12
-
Középkategóriás Xperia koncepció
A japán-svéd gyártó rajongói a középmezőnyben is szívesen látnának Xperia modelleket.
Hír 8
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.