A Samsung az idei International Design Excellence Awards, azaz IDEA alkalmával összesen nyolc különböző díjat tudott besöpörni. Az egyik legérdekesebb ötlete egy bronzéremmel is jutalmazott, teljes érintőkijelzős okostelefon lett, mely nem tudásával, hanem alapötletével hívta fel magára a figyelmet. A Social Campaign Smartphone érdekessége, hogy a testreszabható hátlapja révén segít az embereknek megosztani másokkal is, hogy milyen társadalmilag fontos célokat támogatnak, és ezzel talán társaikat is ugyanezen cél támogatására ösztönözhetik. A kiállított modell egyébként a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, mely egyébként a legtöbb elektronikai gyártó közös ügyévé is vált.
Azóta történt
-
Érkezik a Samsung Reclaim
Újabb környezetbarát telefon kiadására készül a Samsung, mely elsősorban közösségi szolgáltatások terén tűnik erős alternatívának.
Hír 21
Előzmények
-
Készül az olcsóbb Samsung Galaxy Lite
Olcsóbb Android alapú készülék piaci bevetetését tervezi a Samsung.
Hír 23
-
Fejlesztők előtt nyit a Samsung
A fejlesztők számára hamarosan elérhető lesz a Samsung online alkalmazásboltja.
Hír 0
-
1 GHz-es processzor a Samsungtól
A Samsung és az Intrinsity 1 GHz-es ARM Cortex-A8 Hummingbird processzort mutatott be.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Extra magokkal tömi ki AmpereOne szerverprocesszorát az Ampere
ph Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek.
V Rising - Végre tudjuk hogy mikor érkezik a PS5-ös kiadás
gp A PC-s teljes verzió már egy ideje játszható, hamarosan konzolra is megérkezik a játék.
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.