Az új iPhone operációs rendszer megjelenését követően egyre több cég rukkolt elő kifejezetten iPhone-ra szánt navigációs szoftverrel, melyek az alkalmazásboltból egyszerűen be is szerezhetőek. A TomTom megoldásáról különösen sok szó esett, ugyanis az első pletykák szerint bizonyos feláras verziók mellé beépített GPS modult tartalmazó autós rögzítőkar is jár majd, melyet az FCC jóváhagyása is igazolni látszott. A TomTom hivatalos oldala azonban végül tisztázta a félreértéseket. A rögzítőeszköz valóban piacra kerül, de nem a szoftver mellé, hanem külön termékként, méghozzá valamikor október során. Az egység egyébként iPod Touch segítségével is használható lesz, hiszen rendelkezik saját GPS modullal, így a TomTom szoftvere végül az Apple médialejátszót is navigációs eszközzé tudja varázsolni. Az alapcsomag árát egyelőre nem árulta el a gyártó.
Azóta történt
-
Száz font az iPhone-hoz szánt TomTom rögzítőkar
Közel harmincezer forintot kér a TomTom az iPhone és iPod Touch számára fejlesztett, saját GPS vevővel rendelkező autós rögzítőkarérét.
Hír 12
Előzmények
-
TomTom rögzítőkar saját GPS vevővel
Az iPhone-hoz szánt autós kiegészítő saját GPS vevővel és Bluetooth modullal a fedélzetén érkezik.
Hír 13
-
TomTom navigáció Androidra és Windows Mobile-ra is
A TomTom és a HTC együtt dolgozik majd a TomTom navigáció Android és Windows Mobile alapú készülékekre történő átírására.
Hír 12
-
Videón a teljes TomTom navigációs csomag
Hamarosan piacra kerülhet az autós rögzítőkart is felvonultató TomTom navigációs megoldás.
Hír 9
-
TomTom navigáció iPhone-ra
A konkurens gyártók megoldásainál drágább navigációs szoftverrel rukkolt elő a TomTom.
Hír 15
Hirdetés
Percről percre
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Extra magokkal tömi ki AmpereOne szerverprocesszorát az Ampere
ph Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek.
V Rising - Végre tudjuk hogy mikor érkezik a PS5-ös kiadás
gp A PC-s teljes verzió már egy ideje játszható, hamarosan konzolra is megérkezik a játék.
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Politika
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Horgász topik
- Miskolc és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Diablo IV
- Poco F3 - a mindenes, de nem mindenkinek
- Jövedelem
- További aktív témák...