A The Verge értesülései szerint a Microsoft egy rendkívül olcsó vagy ingyenes operációs rendszer jövő évi premierjét tervezi, melyet ezt követően éves ciklusokban szeretne frissíteni. Pletykák szerint a jelentősen átdolgozott felülettel érkező platform Windows és Windows Phone eszközökön is működhet és várhatóan „Windows Blue” néven kerül leleplezésre. Az új operációs rendszer kiadását követően a Windows SDK is teljesen átalakul és ezt követően a Microsoft piactere már nem fogad majd kifejezetten Windows 8 rendszerre szánt alkalmazásokat. A jelenlegi szoftverek azonban továbbra is futhatóak lesznek az új platformon a fejlesztőkészlet átalakulása ellenére is. Bill Gates, a Microsoft alapítója egy interjú során már jelezte, hogy a telefonos és számítógépes platformok idővel teljesen összeolvadnak, melyet már az NT kernel Windows Phone 8 rendszerbe történő átültetése is előre vetített, ugyanakkor ennyire gyors váltással senki sem számolt. A Microsoft nem kommentálta a The Verge álíltásait.
Azóta történt
-
Kelet-Európában is bővül a Bing Maps
A Microsoft térképes részlege 121 TB műholdképpel bővítette afrikai, ázsiai, dél-amerikai és kelet-európai lefedettségét.
Hír 12
-
Az EU 561 millió euróra büntette a Microsoftot
Az Európai Unió 561 millió eurós bírsággal sújtotta a Microsoftot, mert nem adtak választási lehetőségeket a felhasználóknak a Windows 7 SP1 böngészője kapcsán.
Hír 88
-
Készül a Windows „Blue”
Új böngészővel és átméretezhető csempékkel érkezik a Microsoft új operációs rendszere.
Hír 175
-
Surface RT ajándék QWERTY kabáttal
Egyre több országban próbálja ingyenes tartozékokkal vonzóbb ajánlattá tenni táblagépeit a Microsoft.
Hír 30
Előzmények
-
Windows Phone 8 rendszerbemutató
Kipróbáltuk a Microsoft mobil operációs rendszerének legújabb változatát: a WP8 okosabb és szebb lett.
Elemzés 449
-
Jönnek az óriás WP8 mobilok és mini táblagépek?
Pletykák szerint a Microsoft is a hatalmas mobilok és kisebb táblagépek növekvő népszerűségét szeretné meglovagolni.
Hír 74
-
Élő közvetítés a Microsoft sajtótájékoztatójáról
Kid's corner, data sense és Jessica Alba: a Microsoft hétfőn indította útjára a Windows Phone 8-at.
Élő közvetítés 431
-
Összeolvad a Windows és Windows Phone
Bill Gates szerint az egyre több közös megoldás után lényegében eggyé válik a telefonos és táblagépes platform.
Hír 32
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.