Úgy tűnik, hogy a Windows Phone 7 nem csak drága felsőkategóriás modellekben fog majd debütálni, hanem olcsóbb, kevésbé fejlett hardverrel rendelkező mobilokban is, legalábis a világ bizonyos régióiban. Sudeep Bharati, a Microsoft India Visual Studio fejlesztési részlegének vezetője hivatalosan is megerősítette, hogy cége India számára egy olcsóbb Windows Phone 7 kiadást tervez, mely számos téren hasonlít majd a teljes kiadásra, ám kevesebb funkciót tartalmaz majd és lényegesen kevesebb hardveres kötötséggel érkezhet. Az indiai WP7 modellek számára például elegendő lesz a 128 MB RAM is, valamint a külső kialakítással kapcsolatban is kevesebb kötöttségre lehet számítani. Ezzel együtt vélhetően a Zune és az Xbox LIVE szolgáltatások elérése India számára nem lesz megoldott.
Olcsóbb Windows Phone 7 India számára
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Slashphone
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Windows Phone 7: További részletek
Újabb részletek láttak napvilágot a Microsoft új operációs rendszerével kapcsolatban.
Hír 107
-
Windows Phone 7 mobillal készül a ZTE
Merész álmokat szövöget a világ hetedik legnagyobb gyártójaként nyilvántartott kínai ZTE.
Hír 13
-
Újabb fotón a WP7 alapú LG Panther
Újabb fotón is látható a teljes billentyűzettel szerelt Windows Phone 7 alapú LG Panther.
Hír 24
Előzmények
-
A Microsoft állásfoglalása a WP7S kapcsán
A Microsoft hivatalosan is állást foglalt a Windows Phone 7 Series hiányolt funkciói kapcsán.
Hír 31
-
Újabb WP7 alapú LG mobil a láthatáron
Hamarosan egy újabb Windows Phone 7 Series alapú LG modell is leleplezésre kerülhet.
Hír 25
-
Microsoft: A HTC HD2 nem kaphat WP7 frissítést
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a HTC HD2 számára nem lesz elérhető hivatalos Windows Phone 7 Series frissítés.
Hír 69
-
Elérhető a WP7 fejlesztőkészlet
A Microsoft leleplezte az új Windows Phone Marketplace koncepcióját, valamint elérhetővé vált az új platform fejlesztőkészlete is.
Hír 17
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Óra topik
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Trollok komolyan
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Arena Breakout: Infinite
- Videós, mozgóképes topik
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- OLED TV topic
- További aktív témák...