Az Übergizmo értesülései szerint egyre több indiai forrás erősítette meg a tavaly szeptemberben bemutatott Omnia W Windows Phone 7.5 „Refresh” frissítésének érkezését, mely a számos hibajavítás mellett a gyengébb hardverekkel is hatékonyabb együttműködést ígér. A Samsung üdvöskéje kapcsán persze ez utóbbira túl sok szükség nem mutatkozik, hiszen a készülék 1,4 GHz-es Qualcomm Snapdragon MSM8255 processzor és 512 MB RAM köré épül, vagyis lényegében a „csúcsmodellekkel” azonos műszaki paraméterekkel bír. A Tango frissítés egyébként WLAN hálózati megosztással, fejlettebb MMS támogatással és névjegyzék kezeléssel is rendelkezik, de emellett lényegében csak minimális változásokkal kecsegtet.
Előzmények
-
Windows Phone 7.8 a Lumia 900 fedélzetén
A Microsoft új telefonos platformjának néhány funkciója a korábbi modellekre is átültetésre kerül.
Hír 153
-
ChatON – Windows Phone modellekre is
A Samsung platformok között átívelő csevegőszoftvere mostantól Windows Phone modellekre is elérhető.
Hír 7
-
Samsung Galaxy Tab 2 10.1 - középréteg
Decens, felső-középkategóriás táblagép kerekedett ki a megújított Tab széria 10,1 hüvelykes modelljéből.
Teszt 2619
-
Samsung Omnia W - fémes gyümölcs
Megérkezett az Omnia 7 utódja, a fémes köntösbe csomagolt Omnia W. Az átlagos funkciókínálat mellé magas ár társul.
Teszt 423
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dead Island 2 - Túl a 7 millió játékoson
gp Továbbra is érkeznek majd frissítések, a készítők nem engedik el a kezünket.
Már elérhető Steamen a klasszikus Marathon
gp A közkinccsé tett alkotás eddig is ingyen játszható volt, de nemrég végre bekerült a Valve áruházába is.
Steet Fighter 6 - Így harcol Akuma
gp A sorozat legútóbbi részének DLC karaktere alig több mint egy hét múlva érkezik a játékba.
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 országban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.