Németországban debütált a HTC One X Android 4.0.4 Ice Cream Sandwhich rendszerfrissítése, mely immáron a Sense kezelőfelület legfrissebb, 4.1-es változatát is tartalmazza. A közvetlenül a telefonon is telepíthető új firmware sok újdonságot nem tartalmaz ugyan, de kényelem és szaggatásmentes működés kapcsán komoly előrelépést jelent. Az eddigi információk szerint a Sense UI 4.1 megszabadult a gyakran komoly lassulásokba torkolló 3D animációktól, mellyel együtt az „élő háttérképek” megjelenítése is folyamatossá vált. A kamera szoftver mostantól külön gombot kínál az elő és hátoldali kamerák közötti váltáshoz, valamint az előző alkalmazások gomb rövid és hosszú, illetve a menügomb hosszú megnyomása is átprogramozhatóvá vált. Az Android 4.0.4 új kernelére való átállás révén a Quadrant sebességteszt eredmények 5100-ról 5900-ra emelkedtek, míg a jelentős terhelés melletti üzemidő 3-ról 5 órára nőtt. Egyelőre nem tudni, hogy a rendszerfrissítés mely régiókban mikortól lesz elérhető, de telepítése minden HTC One X tulajdonos számára javasolt.
Azóta történt
-
HTC Proto – One V frissítve?
Kevésbé „legendás” külsővel, de nagyobb kijelzővel és eggyel több processzormaggal debütálhat a One V ráncfelvarrása.
Hír 71
-
Desire X – hivatalosan is
Hivatalosan is bemutatkozott a HTC mérsékelt árfekvésű Android 4.0 Ice Cream Sandwich mobilja.
Hír 103
-
HTC One X – fekete és fehér színekben
Kizárólag hírességek számára lesz elérhető a tajvani gyártó félig fekete félig fehér hátlappal rendelkező csúcsmodellje.
Hír 82
-
HTC One ST – kétkártyás erőművész
Kínában mutatkozott be a tajvani gyártó legerősebb két hálózat egyidejű kezelése alkalmas, kétmagos okostelefonja.
Hír 29
Előzmények
-
HTC One X+ – 1,7 GHz-es processzorral
Hosszabb üzemidővel és fürgébb processzorral érkezik a tajvani gyártó Endeavour C2 belső néven fejlesztett okostelefonja.
Hír 60
-
Kiszivárgott a Sense 4.1
Új szolgáltatások helyett komoly sebességnövekedést ígér a HTC frissített kezelőfelülete.
Hír 29
-
Gyenge negyedévet lát a HTC
A tajvani gyártó a jelen negyedévre is további visszaeséseket és nyereségcsökkenést prognosztizált.
Hír 58
-
Bezárja szöuli központját a HTC
A gyenge dél-koreai eredmények miatt újabb fejlesztőközpont bezárása mellett döntött a tajvani gyártó.
Hír 42
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.