A várakozásoknak megfelelően az Oppo kínálatában is felbukkant az első óriásmobil, mely az 5,9 hüvelykes Full HD megjelenítőjével a legnagyobb készülékek mezőnyében landolt. A készülék igazi érdekessége, hogy az Android 4.3 alapokból építkező saját ColorOS mellett a világon elsőként a Google platformjának eggyel korábbi verzióján alapuló CyanogenMod 10.2 rendszert is támogatja. A jövevény természetesen más téren is kellően erős ajánlatnak tűnik, hiszen 13 megapixeles kamerát, 1,7 GHz-es négymagos Snapdragon 600 processzort, 2 GB RAM-ot,16 vagy 32 GB belső memóriát és 3160 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A rövidesen piacra kerülő Oppo N1 kezdőára 39 999 indiai rúpia, vagyis 147 000 forint körül alakul.
Azóta történt
-
Find 7 – két változatban
Full HD és QHD kijelzővel egyaránt piacra kerül az Oppo bejelentés előtt álló csúcsmobilja.
Hír 13
-
Find 7 a Tenaa oldalán
A kínai hírközlési felügyelet jóvoltából számos fotón is látható az Oppo márciusban debütáló csúcsmodellje.
Hír 2
-
MWC 2014: Lencsevégre kaptuk az Oppo N1-et
Az Oppo standján próbáltuk ki az N1-et, mely hardveresen és szoftveresen is tud újat mutatni.
Hír 28
-
Find 7 – 50 megapixeles kamerával?
Egy kiszivárgott fotó szerint az Oppo idei csúcsmodellje lehet a „megapixelek királya”.
Hír 61
Előzmények
-
Rövidesen debütál a Find 7
A közelgő Mobile World Congress során mutatkozik be az Oppo Európában is piacra kerülő idei csúcsmobilja.
Hír 33
-
Bemutatkozott az Oppo Neo
Negyvenhétezer forintnak megfelelő áron debütál Indonéziában az Oppo frissen bejelentett középkategóriás mobilja.
Hír 31
-
Oppo Neo beharangozó érkezett
Az Oppo Indonéziában kezdte meg a mérsékelt árfekvésű készülékének reklámhadjáratát.
Hír 20
-
Fotón a Find 7 QHD kijelzője
Lencsevégre kapták az Oppo bejelentés előtt álló csúcsmodelljének minden korábbinál nagyobb felbontású megjelenítőjét.
Hír 58
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.