Csehországban debütált az Optimus 4X HD Android 4.1 Jelly Bean frissítése, mely azóta valamennyi európai kártyafüggetlen változatra elérhetővé vált. A platform új változatának telepítése közvetlenül a telefonon nem végezhető el, vagyis a folyamat elvégzéséhez Windows-alapú PC és az LG kliensszoftvere is szükséges. A Jelly Bean frissítés telepítése ennek ellenére mindenki számára javasolt, hiszen a „Project Butter” révén a teljes kezelőfelület jóval fürgébb lesz, mely mellett az alkalmazások futási sebességén is érezhető a változás.
Azóta történt
-
Optimus G2 – háromféle processzorral
A Bluetooth SIG és az AnTuTu oldala is megerősítette az LG korábbi csúcsmodelljének frissítését.
Hír 23
Előzmények
-
Optimus G Pro – öthüvelykes kijelzővel is
Japánban kompaktabb változatban lesz elérhető az eredetileg 5,5 hüvelykes megjelenítővel bejelentet LG csúcsmobil.
Hír 16
-
MWC2013: LG Optimus L7 II és L7 II Dual
Az idei Mobile World Congress keretében az Optimus L7 is megkapta utódját, és talán ennek a terméknek a frissítése a legnagyobb volumenű az "L" szériában.
Hír 41
-
MWC2013: LG Optimus L5 II és L5 II Dual
Az LG Optimus L5 II és L5 II Dual is bejelentésre került a 2013-as MWC során, mely nem nagy előrelépést nem jelent az elődmodellhez képest.
Hír 31
-
MWC2013: LG Optimus F7
A 2013-as MWC-n hivatalosan is leleplezett LG Optimus F7 egy teljesen új irányt képvisel, így már az alacsonyabb árkategóriába is hoz LTE elérhetőséget.
Hír 57
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Óvodások homokozója
- Milyen processzort vegyek?
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Jogász topic
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...