Az LG februárban jelentette be az Optimus 4X HD, L7 és L9 Android 4.1 Jelly Bean rendszerfrissítés közelgő érkezését, mely végül közvetlenül a gépen letölthető (OTA) frissítésként számos régióban elérhetővé vált. Az XDA Developers szerint Magyarországon kívül Ausztráliában, Franciaországban, Görögországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Romániában és Spanyolországban is hozzáférhető az új frimware, de a régiók köre természetesen folyamatosan bővül. A Mobile World Congress során az LG az L-sorozat második hullámának nagy részét is leleplezte ugyan, de különös módon a sorozat legerősebb tagjából egyelőre nem érkezik ráncfelvarrt kiadás.
Azóta történt
-
Optimus L9 II – hivatalosan is
Hollandiában mutatta be frissített L-sorozatának legnagyobb tagját az LG.
Hír 168
Előzmények
-
LG Optimus L9 - nagyravágyóknak
A koreai gyártó újdonsága a 4X alatt marad tudásban, de trendeknek megfelelő mérettel kecsegteti a jövendő vásárlókat.
Teszt 12537
-
Jelly Bean frissítési körkép
Megkérdeztük a gyártókat, majd összeszedtük, hogy a jelenlegi androidos paletta mely tagjai kapják majd meg a Jelly Bean frissítést.
Elemzés 203
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Autós kamerák
- További aktív témák...