Míg a HTC és a Motorola az AM-OLED érintőkijelzők hiánya döntött a nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló Super LCD panelek alkalmazása mellett, addig az alsó-közép mezőnyben egyre nagyobb teret nyerő, illetve az elmúlt negyedévben leszállított készülékmennyiségek alapján a piac ötödik legnagyobb gyártójaként nyilvántartott ZTE épp ezen technológiára nyergelt át. Az Orange csoport számára készített San Francisco nevű modellje a kártyás csomagban mindössze 99 angol fontos, azaz körülbelül 33.000 forintos ára ellenére is rendkívül erős specifikációval bír. Az Android 2.1 alapú jövevény 3,5 hüvelykes, 480x800 képpontos OLED érnőkijelzőt, 3,2 megapixeles kamerát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, 3G átviteli képességet, FM rádiót, 150 MB belső memóriát, 2 GB-os előre telepített microSD kártyát, 4 óra beszélgetést biztosító akkumulátort, valamint 600 MHz-es Qualcomm MSM7227 processzort kapott. A 116x56,5x11,8 milliméteres és 130 grammos ZTE mobil kisebb átalakítások után várhatóan más partnerszolgáltató kínálatában is elérhetővé válhat, vagyis az sem lehetetlen, hogy más álnéven a T-Mobile vagy a Vodafone csoport kínálatában is megjelenik majd hasonló áron.
Orange San Francisco: 3,5 hüvelykes OLED kijelző fillérekért
Előzmények
-
Orange San Francisco: Olcsó Android 2.1 modell
Előre telepített navigációs szoftverrel érkezik a ZTE Blade kissé átalakított változata.
Hír 19
-
Jövőre tízszer ennyi AM-OLED panelt gyárt a Samsung
A Samsung kijelzőgyártó részlege szerint 2015-ben már 700 milliónál is több AM-OLED panelt igényel majd a mobilpiac.
Hír 14
-
ZTE a Motorola és a Sony Ericsson előtt
Az olcsó készülékeiről ismert kínai ZTE lehet a piac ötödik legnagyobb telefongyártója.
Hír 18
-
Az AM-OLED előnyeiről beszélt a Nokia
A finn gyártó szerint öt-tíz éven belül már felcsavarható AM-OLED kijelzővel szerelt mobilokra is számítani lehet.
Hír 51
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.