Habár a HP első embere a Palm felvásárlásának bejelentése után még arról beszélt, hogy cége nem kíván dollár milliárdokat befektetni az okostelefonok fejlesztésébe, vagyis az akvizíció célja elsősorban a webOS és más szellemi tulajdonok megkaparintása volt, azért úgy tűnik, hogy továbbra is lehet majd webOS alapú okostelefonokra számítani. A Palm első embere és a HP műszaki igazgatója is megerősítette, hogy a felvásárlás lezárást követő egy év számos újdonsággal kecsegtet majd, mely során a webOS platform egy új változata és új okostelefonok is kiadásra kerülnek. A HP számára ennél persze sokkal többet jelent a webOS platform, mely hamarosan az internettáblák és netbookok egész sorozatán teljesíthet szolgálatot. A webOS 2.0 érkezésének időpontja egyelőre nem ismert és a Palm vezetője egyelőre az új készülékek várható tudásával kapcsolatban sem árult el részleteket.
Azóta történt
-
Palm: Alkalmazások féláron
A legtöbb webOS alkalmazás az eredeti ár feléért is letölthető egy július elejéig tartó promóció keretében.
Hír 1
-
Palm: Alkalmazások terjesztése ingyen
Mostantól ingyen lehet alkalmazásokat terjeszteni a Palm online boltjában, ráadásul a korábbi befizetések is visszatérítésre kerültek.
Hír 0
-
Még idén debütál a webOS 2.0
Jon Rubinstein, a Palm korábbi vezetője hivatalosan is megerősítette a webOS platform frissített változatának idei érkezését.
Hír 9
-
Jövőre érkezik a webOS alapú HP internettábla
Várhatóan csak a jövő év első felében kerül piacra a HP webOS alapokon nyugvó internettáblája.
Hír 9
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.