A „legnagyobb kijelzős mobil” címének megszerzéséért zajló ádáz küzdelem hevében a legtöbb gyártó valahogy figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy nem mindenki akar lapostévét hordani a zsebében, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne vágyna jól felszerelt okostelefonra. Az elmúlt évek során egy kézzel is könnyen átérhető kompakt csúcsmodelleket csak az Apple mutatott be és tavalyi több mint 153 milliós eladás fényében nyugodtan kijelenthető, hogy van igény ekkora mobilokra. A régi nagy gyártók közül elsőként a Sony rukkolt elő egy ízig-vérig csúcskategóriás „minivel”, mely a jelző lejáratása miatt Xperia Z1 Compact néven debütált. A skandináv premiert követően az Amazon az Egyesült Királyságban és Németországban is felvette a kínálatába, méghozzá jóval kedvezőbb, 499 eurós, vagyis 154 000 forintos áron. Az Xperia Z1 Compact fekete, fehér, rózsaszín és sárga változata rövidesen Európa valamennyi régiójában elérhető lesz, régiónként eltérő árazással.
Azóta történt
-
Xperia Sirius és Z1 – egymás mellett
A Sony csúcsmodelljének újabb fotója a készüléktest fizikai méretéről is árulkodik.
Hír 56
Előzmények
-
Sony Xperia Z1 Compact - kis test, nagy lélek
A japán gyártó legújabb okostelefonja ugyanazt az erőt adja meg a felhasználónak, mint ami a csúcsmodellekben található, csak sokkal kompaktabb méretben.
Teszt 30984
-
Xperia Z1 Compact – Kínában új névvel
Kínában Xperia Z1 Colorful Edition néven debütál a Sony fotózásra kihegyezett csúcsmodelljének kompakt kiadása.
Hír 85
-
CES 2014: Megérkezett az Xperia Z1 kisebb változata
Las Vegasban bemutatkozott a 4,3 hüvelykes HD-kijelzővel felszerelt, IP58-as szabványnak megfelelő Sony Xperia Z1 Compact, amely apró, de erős.
Hír 555
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- PlayStation 5
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- BMW topik
- Nem tudom a dal címét, előadóját
- Fotók, videók mobillal
- Gitáros topic
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- További aktív témák...