Nemzetbiztonsági okok miatt a kormányzati hivatalok világszerte csak olyan távközlési és számítástechnikai berendezéseket, illetve technológiákat használhatnak, melyek az adott ország biztonsági előírásainak megfelelnek. Az Egyesült Államok kormányhivatalai így csak a Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Hivatal (NIST – National Institute of Standards and Technology) által FIPS 140-2 Szövetségi Információfeldolgozó Szabványnak (FIPS – Federal Information Processing Standard) megfelelő eszközöket használhatnak, melyet nemrég a BlackBerry PlayBook is megszerzett. A Research In Motion állítása szerint a QNX alapú internettábla az egyetlen a piacon, mely a legmagasabb biztonsági elvárásoknak is megfelel, vagyis a konkurens gyártók megoldásai közül ezen a téren egészen biztosan kiemelkedik. Maga a tanúsítvány persze nem jelenti azt, hogy az amerikai kormányhivatalok valóban használni fogják a készüléket, ilyen utalásokat egyébként a kanadai gyártó sajtóközleménye sem tartalmaz.
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Politika
- Xiaomi 12T - egytucat
- Gyúrósok ide!
- Itthon is elérhető a OnePlus 11 és a Buds Pro 2
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...