Az Egyesült Államokban egyedileg kiválasztható színű, textúrájú és gravírozású, valamint fából és műanyagból egyaránt rendelhető Moto X piaci bevezetése után a Motorola egy újabb érdekes koncepcióval rukkolt elő az Ara projekt jegyében. Az egykoron a világ második legnagyobb telefongyártójaként ismert amerikai vállalat célja egy modulokból összeépíthető készülék megalkotása, ahol a vásárlok az egyedi igényeiknek megfelelően válogatják össze a kijelzőket, kamerákat, hangszórókat, akkumulátorokat és egyéb szenzorokat. A Motorola és a 3D Systems frissen bejelentett együttműködési megállapodása révén a projekt egy lépessel közelebb került a megvalósításhoz, hiszen a két vállat a 3D nyomtatási és más fejlett gyártástechnológiák bevetésével próbálja megvalósítani a különböző komponenseket. A fejlesztési fázis sikeres lezárása esetén a 3D Systems lesz a Motorola exkluzív beszállítópartnere, mellyel együtt a világ első valóban testreszabható telefonja is piacra kerül.
Előzmények
-
Moduláris mobilon dolgozik a Motorola
Szabadon összeválogatható modulokból összeállítható okostelefon tervezésén dolgozik a Google mobiltelefonos részegysége.
Hír 117
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Plazma TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...