Már korábban is hallani lehett arról, hogy a Google eltökélt szándéka az okostelefonok és a napszemüvegek keresztezése, mely révén egy minden eddiginél egyszerűbb és természetesebb interakcióval kecsegtető megoldás jöhet létre. A Project Glass néven fejlesztett készülék egyelőre csak koncepciós megoldásként létezik, bár egyes pletykák szerint rövidesen a publikus tesztelése is megkezdődhet, hiszen ma már minden technika adott egy ilyen eszköz megalkotásához. A rendszer lelke természetesen az Android platform és a kiterjesztett valóság (AR – Augmented Reality) lesz, mely a környező világ és a szemmozgás követésével veszi lehetővé majd a különböző feladatok elvégzését.
Azóta történt
-
Szenzorokkal a kényelemért
GPS és gyorsulásmérő jelei alapján automatizálná a Google a mindennapi rutinfeladatokat.
Hír 37
-
Google Project Glass – levédetve
A keresőóriás legújabb dizájnszabadalma a szemüvegbe épített telefonok készítését írja le.
Hír 51
-
Project Glass – gyűrűvel vezérelhető
A Google legújabb szabadalmi bejegyzése a napszemüvegbe oltott telefon vezérlési lehetőségeit vázolja fel.
Hír 19
-
Project Glass mobilok élőben
Egyre több Google alkalmazott teszteli fizikai valójában a szemüvegbe integrált mobilokat.
Hír 52
Előzmények
-
Levédette a Morph koncepciót a Nokia
A finn gyártó legújabb szabadalmi beadványa az alakváltó és átlátszó készülékek működését írja le.
Hír 34
-
Újabb látványos iPad koncepció
Az Aatma Studio által megálmodott iPad koncepció egyetlen kijelzőből áll, melyek összekapcsolására is lehetőség nyílik.
Hír 27
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
- Steam topic
- Milyen program, ami...?
- Jövedelem
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...