A Samsung előzetes becslései szerint 2011 utolsó negyedévében is megőrizte első helyét az okostelefonok piacán, hiszen az őszi negyedévhez képest további 25 százalékkal tudta növelni a forgalmát. A több mint 35 millió bővíthető operációs rendszerrel szerelt készülék is sokat segített a 4,5 milliárd dollár körüli nettó nyereség elérésében, mely a legoptimistább elemzői várakozásokat is tizedével felülmúlta. A dél-koreai gyártó az idei évtől is további erősödést remél, de az egyre erősödő világgazdasági válság beárnyékolhatja a terveit.
Azóta történt
-
Üzemidőre gyúr a Samsung
A nagyobbik dél-koreai gyártó eltökélt szándéka az okostelefonok üzemidejének jelentős növelése.
Hír 94
-
Brutálisan erős negyedévet zárt az Apple
A 46,3 milliárd dolláros forgalmával minden idők legjobb negyedévét zárta az Apple.
Hír 73
-
Remek negyedévet zárt a Samsung
A rendkívül erős karácsonyi negyedév után mennyiségi alapon is a Nokia trónfosztására készül a Samsung.
Hír 60
Előzmények
-
Kiélezett versennyel számol a Samsung
Globális gazdasági visszaesésre és kiélezett piaci versenyre számít a Samsung.
Hír 14
-
Erős évre számít a Samsung
A dél-koreai gyártó szerint a vártnál jóval intenzívebb az okostelefonjai iránti érdeklődés.
Hír 94
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Apple notebookok
- Linux kezdőknek
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Politika
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Volvo és Saab topik
- Futás, futópályák
- További aktív témák...