A világ legnagyobb szolgáltatója, a China Mobile szintén megérezte a gazdasági válság hatásait, bár sokkal kevésbé, mint más távközlési cégek. 2008 utolsó negyedévében a távközlési óriás mintegy 11 százalékkal tudta növelni nettó nyereségét, mely habár igen kimagasló értéknek tűnik, az előző három hónap során elért 26 százalékos növekedéshez képest bizony komoly visszaesést jelent. A teljes 2008-as év során a China Mobile összesen 112,8 milliárd kínai jüan, azaz körülbelül 3,65 billió (ezermilliárd) forint nettó nyereséget ért el, mely egy év alatt 29,6 százalékos bővülést és 87,9 millió új előfizetőt jelentett. A hatalmas nyereség hátterében azonban a kínai távközlés gyors felfutásán túl a helyi adózási rendszer is fontos szerepet játszik. Az egy főre vetített átlagos nyereség 89 jüanról 87 jüanra csökkent, vagyis körülbelül 2.815 forintra mérséklődött. A China Mobile által nemrég beindított 3G szolgáltatást jelenleg 200.000 előfizető használja, melynek elterjedése a kínai fejlesztésű TD-SCDMA megoldást támogató készülékek hiánya is hátráltatja. A technológiai nehézségek elhárítása érdekében a szolgáltató jelentős támogatásokat nyújtott a készülékgyártóknak a fejlesztésekre. Wang Jianzhou elnök-vezérigazgató szerint a befektetések hamar megtérülhetnek, hiszen a China Mobile uralhatja majd a 3G piac közel harmadát.
Remek negyedévet zárt a China Mobile
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Financial Times
- Kapcsolódó cégek:
- China Mobile
Azóta történt
-
Dizájn-díjat kapott a Lenovo X1
A rangos elismerésben részesített Lenovo X1 formaterve, menürendszere és kezelőfelületének neve egyáltalán nem saját kútfőből való.
Hír 13
-
Hamarosan érkezik a Lenovo OPhone
A Lenovo hamarosan piacra dobja első kizárólag érintőkijelzővel szerelt Google Android mobilját.
Hír 11
-
Videón a Lenovo OPhone
Immáron videón is megtekinthető az Android alapú Lenovo OPhone 3D menürendszere.
Hír 7
Előzmények
-
Visszaesés a kínai piacokon
A világ legnagyobb mobilszolgáltatójának eladásai közel tíz százalékot estek.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.