Ben Verwaayen, az Alcatel-Lucent elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a hét negyedéve veszteségesen üzemelő cége ezer vezető és ötezer szerződéses alkalmazott leépítésével kívánja lefaragni kiadásait, mely révén 2009-ben már nyereségessé is válhat a vállalat. A vezető szavaiból az is kiderült, hogy az Alcatel-Lucent ismét a mobil adatátviteli megoldásokra kíván fókuszálni, ezért nagyobb összegeket fognak fordítani a CDMA, EV-DO, WCDMA és LTE fejlesztésekre, míg a WiMAX és mobil tévé sorsa egyelőre kétségesnek tűnik. A cég elsősorban a vállalati partnerei számára kíván olyan megoldásokat kínálni, mely révén az előfizetők gyakorlatilag bármilyen mobillal kényelmesen elérhetik a világhálót. Az új stratégia négy alappillére az IP, optikai átvitel, mobil és vezetékes szélessáv, valamint az alkalmazás-támogatás lesz. További információ a cég saját oldalán az alábbi oldalon érhető el angol nyelven.
Azóta történt
-
Lego mobillal készül az Alcatel
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy koncepció vagy valódi termék lesz-e az Alcatel Lego mobilja.
Hír 25
-
Nokia: Az LTE a jövő
A finn óriás elkötelezett az LTE mellett és ezzel együtt nem lát fantáziát a WiMAX alkalmazásában.
Hír 19
Előzmények
-
Alcatel-Lucent femtocell megoldások Tajvanon
A tajvani Chunghwa Telecom az Alcatel-Lucent femtocell megoldásaival bővíti beltéri lefedettségét.
Hír 0
-
Távoznak az Alcatel-Lucent vezetői
A hálózati megoldásokat kínáló Alcatel-Lucent elnöke és elnök-vezérigazgatója is a cég elhagyása mellett döntött.
Hír 4
-
LTE mögött sorakoztak fel a gyártók
A telekommunikáció legnagyobbjai mind az LTE mellett tették le a voksot.
Hír 7
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Riasztó topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- DUNE médialejátszók topicja
- Toyota topik
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- NBA és kosárlabda topic
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen légkondit a lakásba?
- További aktív témák...