Az Intel Moorestown processzora és a MeeGo Linux platform első változata az Aava fejlesztők számára készített prototípus készüléke segítségével került bemutatásra, mely mostantól a céges megrendelők számára is elérhetővé vált. Az 1,5 GHz-es Intel Moorestown processzorral szerelt készülék a MeeGo Linux platform kezdeti kiadása ellenére is meglehetősen fürgének tűnik, hiszen a Mozilla böngésző Javascript motorja is 25-30 százalékkal gyorsabbnak tűnik, mint amit az iOS alapú iPhone 4 vagy a z Android 2.2 alapokon nyugvó Nexus One fel tud mutatni. Az Intel mobil processzora jelenleg valóban a piac legerősebb ajánlatának tűnhet, de nem szabad elfelejteni, hogy az év végén bevezetésre kerülő többmagos Crotex-A8 és Cortex-A9 megoldások ismét feladhatják majd a leckét az x86 architektúrát erőltető Intel számára. Az Aava mobil az egyelőre még béta állapotú hardveres és szoftveres felszereltsége ellenére is egészen használható megoldásnak tűnik, noha a nagyközönség számára a prototípusból várhatóan sosem lesz végleges változat. Az első MeeGo Linux platform köré épített, kereskedelmi forgalomban is megjelenő mobiltelefon a szeptember közepén bejelentésre kerülő Nokia Nseries N9 lehet majd, mely várhatóan nem Intel, hanem ARM processzor köré épül.
Azóta történt
-
Több mint félmillió forint a MeeGo alapú Aava tesztkészülék
Rövidesen a szoftverházak kezébe kerülhet az Intel Atom Z600 processzor köré épített, MeeGo és Android rendszerrel is rendelkező Aava Virta 2 fejlesztői prototípus.
Hír 25
-
Videón a MeeGo alapú autós kezelőfelület
Videón is látható a GENIVI Alliance első MeeGo Linux köré épített autós fedélzeti infotainment rendszerének prototípusa.
Hír 4
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.