A Deutsche Telekom AG (DT) német távközlési vállalat élén Rene Obermann váltja az eddigi vezérigazgatót, Kai-Uwe Rickét – jelentette be a társaság. Ricke távozásáról még vasárnap született döntés, és bár akkor még nem volt hivatalos az utód személye, a sajtóban már szinte biztosra vették, hogy Obermann lesz a következő vezérigazgató. Ricke azért hagyta el a céget, mert egyértelművé vált, hogy nem élvezi a DT legnagyobb részvényeseinek, illetve a felügyelőbizottság elnökének, Klaus Zumwinkelnek a bizalmát.
A piac kedvezően fogadta a vezércserét, a DT részvényárfolyama csaknem 2 százalékot erősödött tegnap délután a frankfurti börzén. Szkeptikusabb elemzők mindeközben figyelmeztetnek, korántsem biztos, hogy a személyi változás jelentős stratégiai váltást hoz az árbevétel alapján legnagyobb európai távközlési szolgáltatónál, a 43 éves Obermannt ugyanis sokan a leköszönő Ricke bizalmasának tartják. Abban azonban szinte teljes az egyetértés, hogy az eddig a DT mobilszolgáltatóját, a T-Mobile-t vezető Obermann nehéz feladatra vállalkozott, amikor igent mondott a vezérigazgatói felkérésre. Az új DT-vezérnek úgy kell ugyanis a vállalat hatékonyságát növelnie, hogy közben nem haragítja magára az igen jelentős jogosítványokkal rendelkező szakszervezeteket, sőt a német kormány sokrétű igényeinek is megfelel.
Berlinnel azért lesz igen nehéz közös hangot találnia Obermann-nak, mert az államnak egyrészről 30 százalékos tulajdonosként az az érdeke, hogy a vállalat minél többet érjen, de politikai okok miatt mindeközben azt sem engedheti meg magának, hogy számottevően visszaszoruljon az amúgy igen drága német munkaerő vállalati alkalmazása. A DT Ma-gyarországon a Magyar Telekom többségi tulajdonosa.
Rene Obermann a Deutsche Telekom új vezére
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Deutsche Telekom
Azóta történt
-
Profitriadót fújt a Deutsche Telekom
Profitfigyelmeztetést adott ki a Deutsche Telekom az idei évre vonatkozóan.
Hír 0
Előzmények
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.