A KaiOS 2017-ben vált elérhetővé, amit a Firefox OS-ből származtatott B2G rendszerből fejlesztettek kifejezetten nem érintőképernyős mobilokra. Először a Nokia 8110 4G-nél találkoztunk vele, majd a CAT B35-nél egy évvel később. Ekkor még mindig elég kezdetlegesnek tűnt az egész rendszer, bár a koncepció érthető, a grafikai kivitelezés szerethető, alapvetően ígéretes volt az egész, csak látszott, hogy nagyon nincsen készen. A Google lapátolt némi pénzt a projektbe tavaly, de beszállt a TCL is.
A lelkesedés azért nem önzetlen a befektetők részéről, a KaiOS tavaly több, mint 100 millió új generációs butatelefonon futott, amivel a harmadik legelterjedtebb mobil platform. A Google alapszolgáltatások (YouTube, Maps, keresés) egyébként eddig is eldöcögtek, a szabadon elérhető alkalmazásáruházban viszont jobbára csak játékok voltak; köztük olyan legendákkal, mint a Sokoban, de egy Facebook azért mindenkinek jobban esne. A Qualcomm és a Facebook most szerződött a fejlesztőkkel, így a friss KaiOS-ben már ez is várható.
A nagyon alacsony teljesítményű hardver ellenére a cég olyan funkciók integrálásán dolgozik, mint a másolás/beillesztés, valamilyen szintű párhuzamos feladatvégzés és a többlapos böngészés. Az funkciók elérhetővé tétele nem csak a szerény hardver miatt körülményes, de a KaiOS-t futtató készülékek nyomógombos, kis kijelzős kivitele sem teszi egyszerűvé a feladatot. A rendszer egyébként szerethető, logikus és viszonylag kényelmes volt. De őszintén reméljük, az alkalmazásengedélyekkel is kezdenek valamit, mert az tényleg probléma volt a B35 esetében.