Mennyire volt hasznomra a computexes tudósítás alatt a Huawei S7 Slim tablet? Röviden és tömören: semennyire. Hogy hosszabban kifejtsem a meglátásaimat, ahhoz tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy okostelefon-huszár, bár nem közömbös számomra a téma. Régóta keresem azt a készüléket – vagy készülékek csoportját – amivel a legsikeresebben tudok működni. Internettáblát korábban otthoni körülmények között tapogattam pár hétig, inkább érdekes, semmint hasznos dolognak tűnt.
Most viszont a Computex tudósítás, terepmunka elviekben ideális terepet adhatott volna a tabletnek, mert rohangálni, navigálni, postolni kellett egész nap. Gyakorlatban ott kezdődtek a bajok, hogy Bog elfelejtette odaadni az S7 saját töltőjét (bocs, elbénáztam - Bog), így egy 2 amperes USB-s pótlékkal nyomultam. Talán ez volt az a rész, ami a legtöbb fejfájást okozta. Most mennyit bír még, mennyi idő kell majd neki a töltéshez, kinél hagyhatom ott, tölteni, tölt-e normálisan a szerencsétlen. Háromszor viccelt meg azzal, hogy „töltés” után kevesebb kakaó volt benne, mint előtte, ráadásul csak kikapcsolva hagyta magát tölteni. Lehet, hogy ez a bétás tesztgépem miatt volt, lehet, én vagyok a gügye, de nagyon-nagyon nem ajánlom az USB-s töltést, vigyük csak szépen magunkkal a saját töltőt! USB-s töltő Főleg, ha navigálni akarunk majd a géppel, ahogy én tettem.
No, ebben nagyon jó volt. Tajvanon „fillérekért”, 3000 forint alatt lehet, pre-paid egy hétig (óra alapon, első startkor kezd ketyegni) korlátlan(!) 3G-s adat SIM-et venni. Vannak rövidebb időtartamosak (1, 3 és 5 naposat láttam), és olyanok is, amikkel telefonálni is lehet. A GPS ugye adott, szóval egy olyasmi ismeretlen terepen, mint Taipei gyönyörűen el lehet igazodni. De! Fogom két kézzel a tabletet, bámulok bele – közben eltaposom a helyi lakost, aki előttem ballag. Fogom egy kézzel hosszirányban – pár perc után görcsöl a kezem, mert éppen hogy csak átérem. Fogom akkor hüvelykujjammal a kijelzőt tartva, többivel hátul támasztva – folyamatosan klikkelést érzékel, elugrál. Zsebre rakom, amikor bepuffereltem pár saroknyi utat – a súlya miatt lerántja rólam a nadrágot, hátizsákból kihúzogatni kényelmetlen, válltáskával esetleg jó lehet, csak a billentyűzár ügyetlen, maszatolni kell az oldásával, vagy elrakva önálló életre kel. És ami a legnagyobb baj volt vele, hogy rá hagyatkozva teljesen elveszett a „hardveres” navigációs képességem. Mutatta merre kell mennem, bambán követtem. Holott már a tajvani pár nap alatt is rájöttem, hogy hajlamos baromságot tervezni, meg gyalogolásnál nem veszi figyelembe, hogy a nagyobb csomópontokban 50-70 másodperces pirosok vannak a gyalogos átkelőn, ha meg okosan kicsit arrébb megyek át megúszom szinte várakozás nélkül. Arra nagyon jó volt, hogy a szobán megnéztem, merre kell másnap mennem, memorizáltam és a saját képességeimre támaszkodtam inkább. Persze, ezt a notebookommal is megtehettem volna. Szóval navigálásra sem jött be annyira a 7”-os tablet. Egy kisebb készülékkel messze jobban jártam volna. Főleg, hogy azokra már okos, navis alkalmazások is vannak.
Munkára használni? Hát... A Computexen úgy zajlott a dolog, hogy bementem a standra, a táblán megmutatta, hogy az ilyen nevű emberrel kellene beszélnem, azt előkerítették nekem, végigvezetett a kiállítmányaikon, azokat lefotóztam, kérdezgettem, átvettem a „lootot” (sajtóanyag, repi ajándék, frissítő) és irány a következő. Ha akadt idő két ilyen meeting között, akkor leválogattam a képeket, írtam pár megjegyzést a hallottakról. Lehet, hogy valaki erre tud tabletet használni, én inkább beizzítottam a subnotebookot, amit úgyis magammal hoztam a hátizsákban, ahová a sajtóanyagokat, ellátmányt pakoltam. Lehet – sőt, biztos –, hogy rövid, pársoros postokhoz (mint mondjuk a Mobilaréna hírei) jó lett volna, bár a 7”-os, elég széles peremű S7-et két kézben tartva épp nem értem el a billentyűzet közepét. Meg az ékezetes betűk, írásjelek előcsalogatása is elég macerás volt számomra, 2-3 MB-os képekből a megfelelő kiválasztása, vízjelezése is minden bizonnyal neccesebb lehet egy ilyen tablettel, mint notebookkal, ami szerintem két bekezdésnyi szövegnél már az alvásból felébresztési idővel is gyorsabb megoldás a feladatra. Szóval munkára is csak módjával jó. Végül oda jutottam szegény táblával, hogy jobbára 3G modemnek használtam. A notebookal megcsináltam a munka javát, a 3G-vel létrehoztam egy hotspotot, és azon keresztül hazaküldtem az anyagot. Persze, egy beépített (vagy USB-s) 3G modem sokkal jobb lett volna erre a feladatra.
Az NVIDIA-nál láttam a Tegra 2-t és a még durvább Tegra 3-at is játékokat futtatni. Nem mondom, iszonyatosan látványos volt, a Nintendo DS vagy a PSP elbújhat mögötte, de a tapicskolós irányítás, hát… Az FPS játékok már konzolon is eléggé erőltetettnek tűnnek számomra, de tableten, érintőképernyővel még izésebbnek a dolog. Persze, gondolkodnak valami okos irányítási lehetőségen. Szerintem inkább a giroszkóp, iránytű, tapikijelző, kamera és egyéb tabletes elemek okos kihasználására lenne jó gyúrni. Valahogy úgy, ahogyan a Wii U-val próbálja majd a Nintendo csinálni. Számomra a végső bizonyíték arra, hogy a tablet jelenlegi formájában – még – nem nyerő, az új technológiák iránt nagyon fogékony tajvani nép reakciója volt. Helyi embernél talán nem is láttam ilyen kütyüt – újságírók és kiállítók próbálkoztak vele inkább. Az okostelefon viszont folyamatosan a kezükben volt, azzal interneteztek, Facebookoltak, fotóztak, e-maileztek. KÉP smartphone.jpg Summázva: számomra a héthüvelykes tablet mint ismeretlen terepen, rohangálás közben hatékony munkaeszköz lényegében teljesen megbukott. Nem mondom, hogy nincs olyan helyzet, amikor nagyszerű, de az enyém most nem volt az. Egyelőre az az érzésem, hogy a hardver- és szoftvergyártók nagyon rákaptak erre az irányvonalra, szóval bőven lesznek még variációk a témára – lásd Asus Padfone – egyszer még valami jó is kisülhet a dologból.
rudi
