A China Mobile Global Developers Conference 2012 rendezvény során Li Yue, a világ legnagyobb távközlési vállalatának vezetője bejelentette, hogy cége saját márkanéven forgalmazott készülékek és tartozékok piaci bevezetésére készül. A cégvezető leszögezte, hogy nem a többi gyártóval szeretnének versengeni, csupán az általuk lefedetlen piaci réseket szeretnék betömni megfelelő ajánlatokkal. A China Mobile első embere a Wal-Mart működéséhez hasonlította a koncepciót, mely szintén árul saját márkás termékeket is, de emellett a többi cég terméke is jelen van kínálatában. Li Yue persze arról nem beszélt, hogy az összehasonlításra használt áruházlánc legfőbb célja a beszerzési költségek drasztikus leszorítása, melyre a 700 milliós ügyfélköréből fakadó erőfölénye miatt eddig is lehetősége volt. Az iPhone forgalmazásával kapcsolatban a China Mobile vezetője azt nyilatkozta, hogy az Apple-lel ahhoz még meg kell állapodni az üzleti modellről, az együttműködés szabályairól, és nem utolsó sorban a nyereségosztásos modellről, vagyis az elmúlt évek alatt lényegében sok előrelépés nem történt.
Saját készülékeket tervez a China Mobile
- Írta: (An)Dante
- Forrás: IntoMobile
- Kapcsolódó cégek:
- China Mobile
Előzmények
-
Lumia 920T a China Mobile kínálatában
Közel tizenhárom százalékot erősödtek a Nokia részvényei a világ legnagyobb szolgáltatójával kötött megállapodását követően.
Hír 39
-
ZTE Z431 - az óceán túlpartján
A kínai gyártó egyik Amerikában kapható készüléke került hozzánk, amely finoman szólva sem mondható izgalmasnak.
Teszt 43
-
Lumia 920 – a legnagyobb szolgáltatónál
A finn gyártó közleménye szerint a 680 millió előfizetővel rendelkező China Mobile is felveszi kínálatába a Lumia sorozat csúcsmodelljét.
Hír 128
-
China Mobile – 15 millió iPhone
A világ legnagyobb szolgáltatója nem árulja az Apple készülékét, mégis millió számban található a hálózatán.
Hír 42
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- LED világítás a lakásban
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Jogász topic
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...