Az alant látható sajtófotókat, vagy legalábbis hivatalosnak tűnő képeket érdemes fenntartásokkal kezelni, mert habár a Sony hivatalosan is bejelentette az Ericsson kivásárlását, a közös márkanév elhagyása a jövő év közepéig vagy végéig nem igazán várható. Az alábbi képeken azonban az Xperia 2 jelzésű készüléken már csupán a japán vállalat neve látható, míg a több alkalommal pletykált Nozomi továbbra is a svéd partnerrel közös márkajelzést viseli. Az igazság szerencsére már nem várat sokat magára, hiszen az Xperia sorozat új tagjai Las Vegasban, a január 12-én kezdődő Consumer Electronics Show alkalmával kerülnek bemutatásra, melyet követően a februári Mobile World Congress során néhány további készülék leleplezésére is számítani lehet. A Sony Ericsson – vagyis addigra talán csak Sony – jövő év elején érkező termékpalettája már kétmagos architektúrára épül, melyet követően az év második felében négymagos processzorral szerelt ajánlatokra is számítani lehet.
Azóta történt
-
Újabb fotón a Sony Ericsson Nozomi
Végleges változatban is megmutatta magát a HD kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt Sony Ericsson Nozomi.
Hír 35
-
Újabb fotón az Xperia Nozomi
Két újabb fotón is látható a HD kijelzővel, kétmagos processzorral és előlapi kamerával is felvértezett Sony Ericsson Nozomi.
Hír 51
-
Xperia Nyphon: Az első Sony okostelefon
Kamerák előtt pózolt az Xperia sorozat első Sony égisze alatt kiadásra kerülő tagja.
Hír 41
-
Sony Ericsson LT28at a Bluetooth SIG oldalán
Gigászi HD kijelzővel, 13 megapixeles kamerával és 4G LTE hálózati támogatással érkezik a Sony Ericsson legújabb készüléke.
Hír 5
Előzmények
-
Apró sajtófotón a Sony Ericsson Nozomi
Újabb képen is látható a japán-svéd gyártó első, HD kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt telefonja.
Hír 52
-
HD kijelzőt kap az Xperia Nozomi?
Elkészült a kétmagos processzorral és 720x1280 képpontos kijelzővel szerelt Sony Ericsson LT26i első portréja.
Hír 35
-
Sony Ericsson – Ericsson nélkül?
A The Wall Streat Journal értesülései szerint hamarosan a Sony kezébe kerülhet a teljes Sony Ericsson.
Hír 84
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Automata kávégépek
- Vallás
- Synology NAS
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Vezetékes FÜLhallgatók
- DIGI kábel TV
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- További aktív témák...