Várhatóan a Windows Phone 8 GDR3 frissítésének bejelentését követően mutatja be a Nokia termékpalettájának első, 6 hüvelykes Full HD megjelenítővel szerelt tagját, melyről @evleaks nemrég egy újabb sajtóképet is közzé tett. A „Bandit” belső néven fejlesztett Lumia 1520 pontos műszaki specifikációja egyelőre nem ismert, de a Bluetooth SIG nemrég három különböző processzorral szerelt változatot is jóváhagyott, melyek közül a legerősebb négymagos Snapdragon 800 processzor köré épül. A LED villanóval ellátott méretes kameráról egyelőre annyit tudni, hogy valószínűleg 20 megapixeles PureView modul lesz, mely talán már 4K videók felvételére is alkalmas lesz. A karácsonyi szezon előtt debütáló Lumia 1520 a Nokia első, és önálló gyártóként egyben utolsó óriásmobilja lesz, hiszen 2014 első negyedévétől a Microsoft részeként folytatja tovább működését a több mint egy évtizedig a világ legnagyobb telefongyártójaként ismert Nokia Mobile Phones.
Sajtóképen a Lumia 1520
Azóta történt
-
Lumia 1520 – 16 megapixeles kamerával
A Nokia hathüvelykes óriásán feltételezett képernyőfotója is leleplezte az 5 és 16 megapixeles fotók együttes rögzítésének lehetőségét.
Hír 31
-
Lumia 1520 – opcionális Qi hátlappal
Az AT&T Wireless által tesztelt Nokia óriásmobil hátlapján jól kivehető az opcionális Qi hátlap csatlakozója.
Hír 35
-
Lumia 1520 – két hét múlva
Szeptember 26-án mutatja be a Nokia a hathüvelykes Full HD kijelzővel szerelt Windows Phone 8 készülékét.
Hír 56
-
Késik a Lumia 1520 premierje
A Microsoft és Nokia összeolvadása miatt várhatóan több hetes csúszással debütál csak a finn gyártó méretes okostelefonja.
Hír 28
Előzmények
-
GDR3 – soronként több csempével?
A Lumia 1520 „Bandit” hathüvelykes kijelzőjén jóval több csempe elhelyezésére nyílik lehetőség.
Hír 68
-
Első képen a Lumia 1520
A Nokia hathüvelykes óriásmobilja mellett valósággal eltörpül az aprónak nehezen nevezhető Lumia 1020.
Hír 149
-
Készül a hathüvelykes Lumia 1520
Full HD kijelzővel és Windows Phone 8 GRD3 operációs rendszerrel érkezik a Nokia legdrágább okostelefonja.
Hír 100
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Microsoft Office és Office 365 topic
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Óra topik
- Milyen SSD-t vegyek?
- Politika
- Ukrajnai háború
- Vezetékes FEJhallgatók
- SSD kibeszélő
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...