Az LG rövidesen hivatalosan is bemutatja termékpalettájának legújabb tagját, mely kapcsán az egyetlen kérdés már csak a kezdőár lehet. A számos kémfotó után most @evlekas egy sajtóképet is megszellőztetett, valamint azt is elárulta, hogy a G2 a leleplezést követően azonnal kapható is lesz, legalábbis néhány kiemelt régióban. Az Optimus G és G Pro után a G2 kapcsán jelentős dizájnváltás figyelhető meg, de emellett a belső is alaposan átdolgozásra került. Az eddigi információk szerin az Android 4.2.2 Jelly Bean alapokon nyugvó LG G2 5,2 hüvelykes Full HD kijelzőt, 13 megapixeles kamerát, négymagos Snapdragon 800 processzort, 2 GB RAM-ot és 2540 mAh kapacitású akkumulátort kapott.
Azóta történt
-
Élő közvetítés az LG sajtótájékoztatójáról
A dél-koreai vállalat magyarországi idő szerint délután öt órakor mutatja be az új zászlóshajót. Élőben közvetítjük az eseményt.
Élő közvetítés 402
-
LG G2 – kártyafoglalattal is
Dél-Koreában cserélhető akkumulátorral és bővíthető memóriával debütál az LG idei csúcsmobilja.
Hír 38
-
Qi kompatibilis lesz az LG G2
Külön kiegészítő segítségével az LG G2 európai kiadása is kompatibilis lesz vezetékmentes energiaátvitelt biztosító indukciós töltőkkel.
Hír 31
Előzmények
-
LG G2 QuickWindow tokkal
A Samsung S View tokjához hasonló ablakos megoldással készül csúcsmodelljéhez az LG.
Hír 27
-
LG G2 – a színek bűvöletében
Számos árnyalatban dobja piacra Snapdragon 800 processzorral szerelt csúcsmodelljét az LG.
Hír 74
-
LG G2 – Snapdragon 800 processzorral
Villámgyors processzorral és Optimus márkajelzés nélkül érkezik a kisebbik dél-koreai gyártó legerősebb mobilja.
Hír 51
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.