Az NFC alapú megoldások az első publikus tesztek során világszerte igen jól szerepeltek, így érthető, hogy egyre több helyen kerülnek bevezetésre. A telefonokba integrált néhány centiméteres hatótávolságú rádiós modulok segítésével a vásárlások során érintésmentes fizetések lebonyolítására is lehetőség nyílik, ám emellett akár tömegközlekedési eszközök használatára jogosító bérletként is funkcionálhat. A dél-koreai KT ügyfelei NFC alapú készülékeiket érintésmentes fizetésre, jegyvásárlásra és ajándékkártyák megvételére használhatják majd, melyre elsőként a Samsung SHW-A170K jelű modellel lesz lehetőségük. Az Android alapú készülék 3 hüvelykes, 240x400 képpontos érintőkijelzőt, 3 megapixeles kamerát, GPS és sztereó Bluetooth modul, valamint T-DMB digitális tévévevőt is kínál az NFC modul mellett. A készülék ára egyelőre nem ismert, de az NFC szolgáltatások sikeréhez nyilván szélesebb rétegek számára is elérhető árú készülékek kellenek, mely a kissé visszafogott specifikáció alapján szinte borítékolható.
Azóta történt
-
Samsung: Alacsony fogyasztású NFC megoldások
Alacsony fogyasztású, magas érzékenységű, beágyazott Flash memóriával szerelt NFC chipet mutatott be a Samsung.
Hír 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.